Péterfalvi Attila határozott álláspontja szerint jogellenes az újabb ügynöklista internetes közlése, melynek kapcsán a polgári jogi és a büntetőjogi felelősség is felvethető. Az adatvédelmi biztos úgy fogalmazott: "Nem véletlen, hogy maga a közlő sem vállalta fel a…

38 európai és ázsiai ország közös kezdeményezést hozott létre az internetes spam és az elektronikus levélszemét elleni harcra. Az új szerveződés az Európai Unió 25 tagállamának, illetve 13 ázsiai országnak, köztük Kínának és Dél-Koreának a részvételével jött létre. A…

A kéretlen üzenetek után hamarosan a kéretlen azonnali üzenetek - spim - terén is megszülethet az első ítélet: az amerikai hatóságok első ízben tartóztattak le valakit kéretlen azonnali üzenetek elküldése miatt. Brian Hoffstadt helyettes ügyész nyilatkozatában elmondta, hogy…

Az adatvédelmi biztos irányelve szerint a karszalagot az önmaga azonosítására vagy kommunikációra képtelen beteg kötelezően viseli, egyéb esetben a használat önkéntes. Az azonosító a lehető legszűkebb körben tartalmazhat csak személyes adatot: a betegségre utaló különleges…

A probléma sajnos korántsem lebecsülendő, a mobilspam ugyanis egyre nagyobb méreteket ölt. A legújabb adatok szerint már a mobiltelefon-tulajdonosok 80 százaléka kapott legalább egy kéretlen üzenetet a készülékére. A folyamat a szakemberek szerint elsősorban a mobilszolgáltató…

süti beállítások módosítása