Üzembe helyezték a Nyugati pályaudvar új, 60 kamerából álló térfigyelő rendszerét. A mintegy 53 millió forint + áfa értékű beruházástól a vasúttársaság a pályaudvar köz- és vagyonbiztonságának jelentős javulását várja.

 A rendszernek köszönhetően a jövőben könnyebb dolguk lesz a pályaudvaron szolgálatot teljesítő rendőrőrs munkatársainak és a MÁV vasútőreinek is: hatásosabban előzhetik meg, illetve nagyobb sikerrel deríthetik fel az esetleges bűneseteket, ennek köszönhetően biztonságosabbá válik a pályaudvar.A szerkesztőségünknek eljuttatott közlemény szerint más pályaudvarokhoz, nagy forgalmú területekhez hasonlóan a Nyugati pályaudvaron is az úgynevezett "trükkös lopás" okozza a legtöbb gondot, az esetek többségében az elkövetők ilyen módszerrel próbálják károsítani az utasokat. Az új térfigyelő rendszernek köszönhetően a jövőben várhatóan egyre kisebb sikerrel, illetve egyre kevesebb számban kerülhet sor hasonlóra.
A Nyugati pályaudvar területén a bűncselekmények hatósági megelőzését, felderítését a pályaudvari rendőrőrs végzi. Az őrsön szolgálatot teljesítő rendőrök munkáját – egyebek mellett közösen végzett járőrözéssel – a vasúttársaság vasútőrei is segítik. A vasúttársaság által működtetett MÁV Vasútőr Kft. biztonsági- és vagyonőr munkatársai – az illetékes rendőri szervekkel karöltve – az utas- és vagyonbiztonság javítása érdekében kiveszik a részüket a közbiztonság fenntartásából, a Nyugati pályaudvaron is. A MÁV Vasútőr Kft.-nek jelentős szerepe van a vasúttársaság sérelmére elkövetett jogsértő cselekmények számának, és a keletkezett károk összegének csökkentésében. A MÁV Vasútőr Kft. elsősorban a vasúttársaság által kijelölt, fuvarozásra feladott áruk védelmét, és vasúttársasági objektumok, telephelyek őrzését látja el. A kft. 2005-ben kezdte meg a rendszeres kísérő biztonsági szolgálat működtetését a vasúttársaság által meghatározott személyszállító, elsősorban InterCity vonatokon. A vasútőrök jelenléte nagymértékben hozzájárul az utasok sérelmére elkövetett vagyon elleni cselekmények számának csökkenéséhez.

A térfigyelő rendszer kivitelezőjének kiválasztására a vasúttársaság 2005 júniusában közbeszerzési pályázatot írt ki. A pályázatot – a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó – Multi Alarm Biztonságtechnikai Zrt. nyerte meg. A Multi Alarm az ország piacvezető térfigyelő rendszereket szállító cége. Nevükhöz eddig közel 20 komplett kiépítés kötődik. Egyebek mellett a Budai vár, Belváros-Lipótváros, Csepel, a Havanna lakótelep, az FTC stadion, az UTE stadion, Terézváros, Nyíregyháza, Dunaújváros, Paks és az FKF Rt. forgalomfigyelő rendszerét is a Multi Alarm szállította. Ezzel együtt a térfigyelő rendszerek kiépítése a vállalatnak csak az egyik fő tevékenységi köre, emellett az egyetlen európai minősítéssel bíró távfelügyeleti szolgáltatóként ez utóbbi szegmensben is vezető pozíciót ért el.
A Multi Alarm szakemberei a pályaudvaron 2006 nyarának végén kezdték el a kivitelezési munkálatokat, melynek során összesen 60 darab térfigyelő kamerát szereltek fel. Elsőként a vasútüzemi területeken 15 darabot, majd a pályaudvar utasforgalmi részén 45-öt. A térfigyelő rendszerre tájékoztatató táblák hívják fel a pályaudvar látogatóinak figyelmét. A kamerák felszerelését követően alakították ki a diszpécserközpontot (monitor-helységet). Innen történik a kamerák vezérlése, mozgatása. A Nyugati pályaudvari rendőrőrs körletében elhelyezett központ hat monitorjára érkeznek a kamerák által közvetített képek.
A rendszer újabb térfigyelő kamerákkal bővíthető, és a digitális technikának köszönhetően a képek – igény szerint – minőségromlás nélkül eljuttathatók gyakorlatilag bárhova. A kamerák a következő utasforgalmi területeket figyelik: csarnoképület és bejáratai, utasperonok, a Nyugati téri aluljárórendszerből a peronokra felvezető lépcsők kijáratai, belföldi- és nemzetközi pénztárcsarnok és csomagmegőrző, illetve a pénztárak melletti közlekedő folyosók. A rendszer korunk követelményeinek megfelelően már a digitális technika előnyeit használja fel. Valamennyi kamerajelet önálló számítástechnikai hálózaton keresztül továbbítanak a hálózati digitális rögzítőkhöz, melyek ipari számítógépekre épülnek.

A személy- és vagyonvédelmi szervezeteket – köztük a MÁV Vasútőr Kft.-t – a közforgalom számára megnyitott területek, így az állomások, pályaudvarok rendjének védelme során megillető jogosultságokat "A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény" határozza meg. A törvényben szabályozott jogosultságok között új elemként jelent meg a vagyonvédelmi biztonságtechnikai rendszerek, köztük az elektronikus megfigyelőrendszerek (térfigyelés) alkalmazása, melynek keretén belül a jogszabály képfelvételek készítését, rögzítését is lehetővé teszi.

A Nyugati pályaudvar most átadott térfigyelő rendszere – terrorcselekmény, az utasok életét, testi épségét, a vasúti infrastruktúrát fenyegető közveszély-okozás megelőzése, a vagyonvédelem érdekében – 168 órás időtartamban rögzíti a kamerák által közvetített képeket. A rögzített képek visszakeresésére, felhasználására kizárólag hatósági eljárásban, és jogsértő cselekmény elkövetése esetén van lehetőség. A vasúttársaság a térfigyelő rendszer alkalmazásáról – a törvényi előírásoknak megfelelően – tájékoztatja az utasokat, illetve a pályaudvar területére belépőket.
A Nyugati pályaudvar – amellett, hogy Budapest egyik kiemelt városrészén, több közlekedési eszköz által érintett forgalmas tömegközlekedési csomóponton helyezkedik el – nagyon fontos szerepet játszik a Budapest környéki elővárosi és agglomerációs vasúti forgalom bonyolításában is. Ennek köszönhetően a főváros szívében elhelyezkedő pályaudvar városkapu jelleggel rendelkezik, a naponta megjelenő utas- és átmenő forgalom számára közösségi térként, találkozási pontként funkcionál. Az egyéb vasútvonalak mellett a tizenegy Budapest környéki elővárosi vonalból öt fut be a Nyugati pályaudvarra, mely a már megvalósított ütemes, illetve zónázó menetrendű vonatok túlnyomó többségét is fogadja. A naponta mintegy 60-62 ezer fős utasforgalmat kiszolgáló pályaudvarról átlagosan 170 darab vonat indul, és körülbelül ugyanennyi érkezik naponta.

A MÁV korábbi, hasonló célú beruházásai közül kiemelést érdemel a Keleti pályaudvari térfigyelő rendszer, amelynek átadására 2006 februárjában került sor. A Keleti pályaudvaron létesített rendszer eddigi tapasztalatai nagyon kedvezőek, jelentősen segítette, illetve segíti a bűnmegelőzést. A pályaudvar rendőrőrsének állománya az elmúlt időszakban több bűncselekmény (rablás, rongálás stb.) elkövetőjét fogta el, illetve több esetben – időben beavatkozva – sikeresen előzte meg a bűnelkövetést a térfigyelő rendszer működésének köszönhetően. A hatékony bűnmegelőzést jelentősen segíti az a körülmény is, hogy a pályaudvar több pontján feliratok tájékoztatnak a területen működő térfigyelő rendszerről.

A vasúttársaság – biztonságvédelmi stratégiájának keretében, a köz- és vagyonbiztonság javítása, illetve a bűnmegelőzés érdekében – az ország több nagyobb forgalmú pályaudvarán, vasútállomásán tervezi hasonló térfigyelő rendszer telepítését. A közeljövőben hasonló fejlesztések várhatók Budapesten, a Déli pályaudvaron, valamint a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon lévő pályaudvarokon, például Martonvásáron, Székesfehérváron, Cegléden és Szolnokon.

Háttérinformációk

A személyszállítás-biztonság általános helyzete
A MÁV Zrt. személyszállítás-biztonsági helyzetét alapvetően a személyszállító vonatok biztonsága, az utasok sérelmére elkövetett jogsértések száma, a személyszállító kocsik rongálásával, alkatrészeinek eltulajdonításával kapcsolatos esetek száma befolyásolja. 2006 első félévében a vasúttársaság összesen 532 személyszállítás-biztonságot veszélyeztető cselekményt (rablás, lopás, rongálás, a személyszállítást érintő vagyon elleni cselekmények stb.) regisztrált.

A budapesti fejpályaudvarok biztonsága
A MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatósága által az elmúlt időszakban végrehajtott – a budapesti fejpályaudvarok (Keleti, Nyugati, Déli pályaudvarok) őrzési tevékenységét fokozó – intézkedéseknek köszönhetően az érintett pályaudvarok általános biztonsága jelentősen javult. A pályaudvari térfigyelő rendszereknek elsősorban általános megelőző hatása van. A Keleti pályaudvari térfigyelő rendszer működése óta például jelentősen csökkent a bejelentett események száma. Csak a 2006. évben – részben a Keleti pályaudvari rendszer működtetésének eredményeként – több esetben volt példa bűnesetek sikeres megelőzésére, illetve bűncselekmények elkövetőinek sikeres elfogására. A Keleti pályaudvaron – egyebek mellett – cigaretta-csempészeket és vonatrongálókat fogtak el a rendőrök a térfigyelő rendszernek köszönhetően.

Az utasok sérelmére elkövetett jogsértések alakulása
2006 első félévében a MÁV utasainak sérelmére 172 esetben követtek el lopást. A lopások 20 százalékát (33 eset) a nemzetközi vonatok, 40 százalékát (71 eset) az InterCity vonatok utasainak sérelmére követték el. A lopások helyszíne az esetek közel 30 százalékában az indulási állomás, jellemzően a Keleti és a Déli pályaudvar; a vidéki állomások közül Pécs, Nyíregyháza, Nagykanizsa és Lőkösháza volt. A közlekedő vonatokon az "alkalom szüli a tolvajt" mondás érvényesül, a lopások túlnyomó része az őrizetlenül, felügyelet nélkül hagyott tárgyak, csomagok ellen irányultak. 2006 első felében rablást tíz esetben követtek el az utasok sérelmére. E cselekményekre jellemző, hogy azokat szinte minden esetben személyvonaton, az esetek felében az elővárosi vonalakon követték el. Az InterCity vonatokon történt lopás miatt 2006 első felében 71 utas tett panaszt. A lopások jelentős része a pályaudvarokon, felszállás közben történik (a Keleti pályaudvaron 16, a Déli pályaudvaron kilenc esetben). 2006 második negyedévében az InterCity vonatokon a lopások előfordulásának száma jelentősen csökkent, mely a pályaudvarok fokozottabb ellenőrzésével, a vonatkísérő járőröknek a veszélyeztetett vonatokra történő átcsoportosításával, valamint a fokozott rendőri ellenőrzésekkel magyarázható.

fmportal.hu, 2006. december 12.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr201232626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása