Egyhangúlag támogatta Jóri András adtavédelmibiztos-jelöltet a parlament emberi jogi bizottsága kedden. A jelölt elmondta, az aktívabb ombudsmani fellépéshez szervezeti átalakításokat tervez a hivatalban; önálló főosztály foglalkozna az olyan hivatalból végzett stratégiai jellegű vizsgálatokkal, mint például a kamerás megfigyelések, a hitelinformációs rendszerek, vagy az adóhivatal ügye. Jóri András kérdésre válaszolva elmondta, legitim lehet a buszsávban autózókat rögzítő felvételek továbbítása megfelelő garanciákkal, eljárási rendben.

A szakember kifejtette, az adatvédelem joga a hetvenes években alakult ki, amikor elsősorban a kevés, nagy állami adatkezelő átláthatósága volt fontos. Ma már sok nagy számítógépes kapacitás működik egy-egy országban, és nem annyira a politikai, mint inkább a gazdasági érdekek ellen kell védekezni. A jelölt szerint a fontos adatok kezelése esetén szükség van előzetes ellenőrzésre, a jogsértések megelőzéséhez pedig hivatalból indított tematikus vizsgálatokra. Jóri Andrást az emberi jogi bizottság 18 kormánypárti, illetve ellenzéki tagja egyhangúlag támogatta.

Az ügyvédként informatikai jogi és adatvédelmi tanácsadással foglalkozó jelölt jelenleg a pécsi egyetemen tanít, korábban az adatvédelmi biztos hivatalában dolgozott.

index.hu (via MTI), 2008. szeptember 23.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr381778514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása