A sorozatos tiltakozások miatt a Google kénytelen volt módosítani a szolgáltatásra vonatkozó szabályozást. A vállalat elsősorban az adatvédelmet erősítette és ezzel sikerült szimpatikusabbá tennie a Google Street View-t.
A német felhasználóknak a jövőben lehetőségük lesz arra, hogy még a rendszerbe való betöltés előtt megvétózzák az őket vagy a lakóhelyüket ábrázoló képek megjelentetését. A cég ezzel gyakorlatilag teljesítette az adatvédelmi szakemberek kérését és a lépés azonnal pozitív fogadtatásra talált. "Úgy vélem, hogy a Google jó úton halad, de folytatjuk a tárgyalásokat" - mondta Helga Naujok, a Hamburgi Adatvédelmi Hivatal munkatársa.
"Különleges adatvédelmi megoldásokat akarunk kifejleszteni" - közölte Peter Fleischer, a társaság adatvédelmi megbízottja, de az eszközökről részleteket nem akart elárulni. Stefan Keuchel, a Google szóvivője hozzátette, hogy azokban az országokban, ahol a Google Street View elérhető, a panaszok száma nagyon alacsony. Ennek ellenére a cég az együttműködést választotta az esetleges pereskedés helyett. A szolgáltatás jelenleg Németországban még nem érhető el, ennek ellenére komoly tiltakozások voltak. "Most, hogy sikerült megállapodnunk az adatvédelmi szakemberekkel, reméljük, hogy már az idén elindulhat Németországban is a Google Street View" - szögezte le Peter Fleischer.
A szolgáltatást korábban támadták az Electronic Frontier Foundation (EFF) képviselői, valamint nemrég osztrák adatvédelmi szakemberek is. A Google Nagy-Britanniában pedig kénytelen volt számos kényes fotót levenni az internetes térképének angliai utcaképei közül, mert felmerült, hogy azok személyiségi jogot sértenek.

SG.hu, 2009. április 28.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr321206154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása