Legközelebb már csak a felsővezetők és bizonyos cégeknél egyes középvezetők jövedelmét kell nyilvánosságra hozni az állami cégeknél.

Hivatalosan pontosításról beszél a kormány, amikor egy újabb jogalkotási aktussal kívánja újra meghatározni, hogy az állami, önkormányzati vagy közalapítványi cégek mely vezetőinek jövedelmét kell az interneten nyilvánosságra hozni. Az erről szóló, szeptember 15-től hatályos kormányrendelet ugyanis meglehetősen tágan határozza meg az érintettek körét.

A jogszabályban ugyanis többek között mindazokat a munkavállalókat ide sorolja, akik "tartósan egyes munkavállalók tevékenységét" irányítják. Szollár Domokos kormányszóvivő azonban az Indexnek azt mondta, hogy az eredeti szándék is az volt, hogy a felsővezetőkre és bizonyos vállalatoknál a meghatározó középvezetőkre vonatkozzon az intézkedés, ezért újra jogszabályt alkotnak.

A módosítást vagy a várhatóan az idén ősszel a parlament elé kerülő, a többségi tulajdonú állami, önkormányzati cégeknél, közmédiumoknál dolgozók fizetésének maximalizálásáról szóló törvényjavaslatba építik bele, vagy jövő tavasszal - a következő közzétételi határidő előtt - módosítják az eredeti kormányrendeletet.

A jegybankelnökhöz igazítanák a bérplafont

Lendvai Ildikó vasárnap jelentette be, hogy törvénymódosítást dolgoznak ki, amely alapján a válság alatt a többségi tulajdonú állami, önkormányzati cégek, közmédiumok dolgozói nem kereshetnének többet a jegybankelnök fizetésének negyedénél. A Magyar Nemzeti Bank elnöke jelenleg havonta bruttó 8 millió 11 ezer 800 forintot keres.

Lendvai szerint módosító javaslatokkal is lehet árnyalni majd a megadott plafont. Az MSZP elnöke szerint a válság elmúltával a következő parlament mérlegelhetne, hogy hatályon kívül helyezi-e a szigorúbb szabályokat.

Az MSZP emellett azt is kezdeményezi, hogy a közszférában titoktartási kötelezettség címén "lelépési díjat" fizetni csak nagyon indokolt esetben lehessen. A szocialisták szorgalmazzák azt is, hogy a közszféra vállalatainak tulajdonosai, az önkormányzatok és a közmédiumok esetében pedig a közalapítványi kuratóriumok ellenőrizzék a prémiumfeltételeket.

A főportás fizetése titokban maradhat

A vezetői javadalmazásokról Jóri András adatvédelmi biztos és Tordai Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára is egyeztetett.

Szollár Domokos kormányszóvivő elmondta, az adatvédelmi biztos a rendelet céljával és irányával egyetértett, így nem politikai, hanem jogász-szakmai kérdésekről zajlott az egyeztetés.

Jóri András is azt kifogásolta, hogy a rendelet nem határozza meg pontosan, hogy milyen körre vonatkozik a közzétételi kötelezettség.

Szollár szerint az érintett cégek zöme eleve úgy értelmezte a rendeletet, ahogy a kormány kívánta, ebben segíthetett, hogy egy értelmező levelet is csatoltak a jogszabályhoz. Akadt azonban néhány olyan állami vállalat, ahol a tartósan munkavállalókat irányító kisfőnökök, például a főportás jövedelmi adatait is kitették.

Két évig fenn kell hagyni az adatokat

A kormány augusztus végén fogadta el a köztulajdonban álló gazdasági társaságok működésének átláthatóbbá tételéről szóló kormányrendeletet, amely szerint szeptember 15-től bárki számára hozzáférhető módon, az interneten kell közzétenni az érintettek pénzbeli juttatásait.

A közzétett adatok a közzétételt követő két évig nem távolíthatók el. Ha az érintett cégek elmulasztják a közzétételt, illetve ha az nem teljes vagy nem időszerű, akkor a törvényességi felügyelet gyakorlására jogosult szerv eljárása kezdeményezhető.

A kormány szerint nincs probléma a jogi hierarchiával

A kormányszóvivőtől azt is megtudtuk, nem merült föl olyan jogi probléma, hogy itt az adatvédelmi törvény személyiségi jogokat védő klauzuláit fölülírták volna egy kormányrendelettel, azaz egy alacsonyabb rangú jogszabállyal. A közérdekű adatok nyilvánosságáról ugyanis éppúgy törvény rendelkezik (konkrétan ugyanaz a törvény, mint a személyes adatok védelméről), márpedig az állami vezetők fizetése nyilvános adat.

index.hu, 2009. szeptember 21.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr111397987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása