Németország történetében először fordult elő, hogy közel 35 ezer személy egyazon céllal keresettel fordult az alkotmánybírósághoz: a még 2007-ben hozott terrorellenes lehallgatási törvény megváltoztatását akarják elérni azzal érvelve, hogy ez súlyosan vét az alkotmányban szavatolt adatvédelem ellen.

A berlini kormány adatvédelmi biztosa szerint az alkotmánybírák komoly dilemma előtt állnak: egyik oldalon az Európai Unió megkívánja a jogi előírások átvételét, a másik oldalon viszont figyelembe kell venniük a német alaptörvényeket is.

A nemzetközi terrorizmus elleni harc jegyében az Európai Unió elrendelte, hogy a tagállamok gondoskodjanak a távközlő szervek fokozottabb ellenőrzéséről. Ennek alapján 2007-ben a német képviselőház törvényben kötelezte az internetszolgáltatókat, valamint a telefontársaságokat, hogy minden elektronikus üzenetre vagy telefonhívásra vonatkozó adatot fél évre tároljanak, és szükség esetén tegyenek hozzáférhetővé a bűnüldöző szervek számára.

A törvény életbe lépése után a több kisebb mobiltelefon-társaság új berendezések beszerzésére kényszerült, hogy tárolni tudja valamennyi távbeszélgetés időpontját, sőt az egymással kapcsolatba lépő személyek helyi meghatározását. Ezt adatvédők már úgy fogták fel, a hatóságok arra is kíváncsiak, hogy helyileg honnan hívja fel valaki ismerősét és a hívott fél éppen hol tartózkodik.

Az alkotmánybírósághoz benyújtott keresetükben, amelyet közel 35 ezren írtak alá, első sorban azt firtatják, hogy mennyiben egyeztethető az alkotmányban szavatolt adatvédelemmel a polgárok magánbeszélgetéseire, illetve az internet útján továbbított személyes üzeneteire vonatkozó adatok fél évre történő tárolása.

A kereset aláírói között szerepel a nemrég hivatalba lépett kormány szabad demokrata párti igazságügy minisztere is, aki még ellenzéki képviselő korában is élesen bírálta a polgárok indokolatlan átvilágítását célzó törvényt.

A rendőrök szakszervezetének vezetője viszont arra hivatkozott, hogy ez a törvény hozzásegítette a nyomozó szerveket a bűncselekmények eredményesebb felderítéséhez, illetve terrorcselekmények megakadályozásához. A karlsruhei alkotmánybíróság döntése tavaszra várható.

Inforadio.hu, 2009. december 15.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr761613854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása