Ilse Aigner már kapcsolatba lépett a belügyminisztériummal, hogy megvizsgálják a lehetséges jogi és törvényváltoztatásra irányuló lépéseket. A Focus című magazinban kifejtett véleménye szerint az eddigi gyakorlat megfordítására lenne szükség, tehát nem a lakosoknak kellene megtiltaniuk személyes adataik nyilvánosságra hozatalát, hanem a Google számára lenne kötelező, hogy előzőleg beszerezze az engedélyeket.

A Google Street View szolgáltatást a miniszter a "privátszféra több milliószor történő megsértésének" minősítette.

Sabine Leutheusser-Schnarrenberger igazságügyi miniszter egy hónapja már felvetette az adatvédelmi törvény esetleges szigorítását. Nézete szerint az olyan vitatott szolgáltatások esetében, mint például a Google Earth is, amely madártávlatból mutatja be a Föld felszínét, vidékeit és városait, elengedhetetlen lenne a jogi felülvizsgálat.

Aigner üdvözölte, hogy minisztertársa szintén szükségét látja a beavatkozásnak.
A Google visszautasítja a bírálatot. A cég érvelése szerint az elmúlt több mint egy évben a németországi adatvédelmi hivatalokkal egyeztetve készítették el a fotókat a Street View számára. Az amerikai székhelyű vállalkozás helyi szóvivője, Lena Wagner elmondta, hogy a hatóságok felvetésére például felismerhetetlenné tették az arcokat és a rendszámokat. Ezen kívül minden felhasználónak lehetősége van arra, hogy kifogást emeljen háza képének nyilvánossá tétele ellen. Ezeket a képrészleteket még a bemutatás előtt eltávolítják. Eddig néhány száz tiltakozás érkezett.

A német városok és községek képei még az idén - az év utolsó harmadban - elérhetővé válnak az interneten. Wagner közlése szerint egyes kisebb körzetek rögzítése még hátravan, de a felvételek - jó idő esetén - már márciusban elkezdődhetnek.
A kamerákat 2,5 méteres magasságban állítják fel, így a kerítések és sövények felett is tudnak fotókat készíteni.

A Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Svájc és Hollandia városairól felvett képek már láthatók az interneten.

Hirextra.hu (via MTI), 2010. február 8.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr701764918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása