AvFel 2010.02.11. 12:00

Cikkünk nyomán fegyelmi következményei is lesznek annak az eljárásjogi hibának, amit a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) követett el, amikor a szegedi–mórahalmi kistérség meghűléssel kezelt betegeinek adatait kérte.

Tegnapi írásunkat követően Bartha László rendőr őrnagy, az NNI szóvivője közölte: vizsgálatot rendeltek el az ügyben. Szakmailag indokoltnak, törvényesnek, de formai és eljárásjogi szempontból hibásnak minősítette, hogy egyik nyomozójuk néhány embercsempész elfogása érdekében egy teljes kistérség valamennyi, meghűléssel kezelt betegének adatait bekérte az ÁNTSZ-től. A szóvivő hozzátette, hogy az NNI igazgatója fegyelmit indított az ügyben. Arra a kérdésünkre, hogy pontosan mi volt a formai, illetve eljárásbeli hiba, és volt-e ügyészi jóváhagyás az egészségügyi adatok megszerzéséhez, Bartha László közölte: a közleményben leírtaknál többet nem tud mondani.

Tegnapi számunkban beszámoltunk róla, hogy a NNI szervezett bűnözés elleni főosztály kiemelt migrációs ügyek osztálya embercsempészeket keres. Október közepén koszóvói menekülteket szállító csónak borult a Tiszába, 11 ember meghalt, három menekült és valószínűleg a csempészek is partot értek. A nyomozók azt feltételezik, hogy az embercsempészek erősen megfázhattak a hideg vízben, ezért valamennyi, orvosnál jelentkező meghűléses beteg adatait elkérték az orvosoktól.

Vizsgálatot indít hivatalból Jóri András adatvédelmi biztos, aki a történteket aggályosnak ítéli. Szerinte a jogszabályok lehetőséget adnak az irodának arra, hogy hozzáférjenek nyilvántartásokhoz, de annak célzottnak és arányosnak kell lennie. Azaz: nem lehet elkérni valamennyi, orvoshoz forduló beteg adatait. Az adatvédelmi biztos szerint az is kérdéses, hogy az ÁNTSZ jogosult-e az ilyen adatok kezelésére.

NOL.hu, 2010. február 11.

A bejegyzés trackback címe:

http://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr171764907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.