Egy holland fejlesztő a PleaseRobMe azaz a Raboljon ki, kérem! kissé szatirikus címet adta annak a honlapjának, amelyen a Twitter, és az ehhez hasonló, helyzetmeghatározó szolgáltatással egybekötött közösségi portálok, alkalmazások veszélyeire hívja fel a figyelmet.

A http://pleaserobme.com című oldalon azon felhasználók lakásait tüntetik fel, akik óvatlan módon pontosan megmutatják, hogy éppen merre és otthonuktól milyen messzire járnak.

Az oldal a Foursquare nevű online játék információin alapul, amelyben a játékosoknak a valódi tartózkodási helyüket is meg kell adniuk. A pontos koordinátákat pedig a Twitteren is közzé lehet tenni. Akik erre is hajlandóak, talán bele sem gondolnak, hogy az egész világgal tudatják, éppen merre járnak.

Boy Van Amstel, az oldal egyik fejlesztője szerint mindössze négy óra alatt sikerült megalkotniuk a twitteres kereséseken alapuló honlapot - olvasható a BBC hírportálján megjelent beszámolóban. A listát a figyelemfelkeltő cím ellenére nem a tolvajoknak hozták létre, ezzel mindössze a közösségi portálokon közzétett személyes információk adta biztonsági kockázatokra kívánják felhívni a figyelmet. Az internetes biztonsággal foglalkozó szakemberek már régóta arra ösztönöznek minden Facebook-, Twitter- és más közösségiportál-használót, hogy gondolkozzanak el, mielőtt személyes információkkal töltik fel adatlapjukat.

A netes szolgáltatások összekapcsolását, mint például a Google levelező rendszerének közösségiportál-funkciókkal való felruházását már a jogvédő szervezetek is aggályosnak tartják. A mobilinternet és a GPS-es helyzetmeghatározó rendszerrel felszerelt eszközök terjedésével pedig ma már méteres pontossággal megmutatható, hogy ki, mikor, mit, és honnan töltött fel az internetre.

Metropol.hu, 2010. február 18.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr861771961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása