Közzéteszi az interneten a Bajnai-kormány az átadás-átvétel valamennyi dokumentumát. A kormányszóvivő az InfoRádióban elmondta: a mára a Fidesszel tervezett egyeztetésen a technikai részleteket akarták pontosítani, illetve azt, hogy pontosan milyen információkra lenne szükségük.

Szollár Domokos azután beszélt erről, hogy a Fidesz elnöki stábjának vezetője közölte: nem vesznek részt a találkozón, mert nem zárt ajtók mögötti konzultációkra, hanem az emberek számára nyitott, alapos eljárásra van szükség. Szijjártó Péter emlékezetett arra, hogy Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a kormányzati átadás-átvétel eljárási folyamatának és érdemi tartalmának meghatározásáért törvényjavaslatot nyújt be az új Országgyűlésnek.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: támogatják az indítványt. Szollár Domkos azt mondta: az egyzetetésre azért is szükség lenne, hogy átadják a kérdésben szerzett tapasztalataikat. Megismételte, hogy a minisztériumok honlapján nyilvánossára hozzák az átadás-átvételről készült több ezer oldalnyi dokumentumot.

Inforadio.hu, 2010. április 27.

A bejegyzés trackback címe:

http://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr361957379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.