Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Jobbik, így derítenék fel a Fidesz és az MSZP állítólagos választói adatbázisát. Az újdonsült parlamenti pártnak azonban kevesebb képviselője van, mint amennyinek kezdeményezni kell egy ilyen testület létrehozását.

Novák Előd bízik abban, hogy sikerül más frakciókból még 31 országgyűlési képviselő támogatását megszerezni a vizsgálóbizottság felállításához. Azt ugyanis a házszabály szerint legalább a képviselők egyötödének, vagyis 78 főnek kell kezdeményeznie, így a Jobbik 47 tagú frakciója önállóan nem teheti ezt meg.

A Jobbik alelnöke sajtótájékoztatóján felháborítónak nevezte, hogy a Fidesz és a szocialisták is nyilvántartják a választókat.

Novák Előd arról is beszélt: több olyan tagjuk, aki korábban a Fidesznél volt, megerősítette, hogy létezik egy, csak szigorú feltételekkel elérhető választópolgári névjegyzék. Bár időközben az adatvédelmi biztos a nyilvántartások ügyében már vizsgálódott a pártoknál, azt felületesnek nevezte Novák Előd, hozzátéve: az ombudsmannak szűkek a jogkörei.

A Jobbik alelnöke azt is elmondta: országgyűlési képviselőik, ha megkapják mandátumukat, az iratbetekintés jogával élve fel fogják tárni a hasonló bűncselekményeket.

mr1-kossuth.hu, 2010. április 27.

A bejegyzés trackback címe:

http://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr131963051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.