Az Országos Választási Bizottság (OVB) szerint az adatvédelmi biztosnak nincs hatásköre választási jogértelmezésre. A testület kedden közzétett, Jóri Andrásnak írt levelében megismételte korábbi véleményét, amely szerint az adatvédelmi biztos "szakmailag megalapozatlan álláspontjával" túllépte hatáskörét, és ezzel alkotmányos visszásságot okozott.

Az OVB április 22-én kiadott közleményében visszautasította az adatvédelmi biztos egy korábbi állásfoglalását, amelyben az ombudsman a választási eredmény gyors és hiteles megállapítása alapelvének sérelmét állította. A testület mostani, keddi ülésén levelet írt Jóri Andrásnak, ebben a fenti közleményt is mellékelve Jóri András szakmai felvetéseire is válaszolt.

Az adatvédelmi biztos intézménye nem választási szerv – áll többek között a levélben –, ezért választási jogsértés megállapítására és a választási eljárási törvény jogi értelmezésére nincs hatásköre. Ezzel utaltak arra, hogy Jóri állásfoglalásában a választási eljárásról szóló törvény megsértésével kapcsolatban nyilatkozott.

Közölték, sajnálatosnak tartják, hogy a biztos nem kereste meg az OVB-t, és "elhamarkodottan a közvélemény elé tárta szakmai tévedésekkel terhelt álláspontját". Mint írták, szakmai tévedései olykor nyilvánvalóan a választási eljárási jogszabályok nem ismeréséből vagy téves ismeréséből származnak.

Arra hívták fel a figyelmet, hogy Jóri András állításával szemben az OVB sem a szavazást, sem a kampánycsendet nem hosszabbította meg az országgyűlési választás április 11-i első fordulójában, és nincs semmilyen hatásköre az információs rendszer működtetésével kapcsolatban.

Véleményük szerint Jóri András "ezekkel a tévedésekkel hozzájárult azon erők ténykedéséhez, amelyek – szándékosan vagy szándék nélkül –, de az OVB közvélemény szemében történő lejáratásán ügyködtek".

Visszautasították az ombudsman azon állítását is, mely szerint az előzetes választási eredményeket késve közölték. Utaltak arra, hogy a választópolgárok a szokásos módon és időben tudhatták meg az előzetes eredményeket, miután a köztársasági elnök vasárnap este az Országos Választási Központba érkezett.

Az OVB szerint sem a nyilvánosság elve, sem a választási eredmények gyors és hiteles megállapításának alapelve nem sérült, mert az előzetes eredmény különböző feldolgozottsági szintjeinek közzétételét semmilyen jogszabály nem írja elő.

Jelezték: álláspontjuk szerint az "adatfolyam közlése" nem azonos az előzetes választási eredmények közlésével, és nem élvezhet elsőbbséget a jogbiztonsággal szemben.

Az OVB elnöke által jegyzett levél azzal zárul, Szigeti Péter sajnálatosnak tartja, hogy Jóri András "elhamarkodott, nyilvánosság előtti, félrevezető fellépése következtében" reagálni kényszerültek a biztos állításaira.

MNO.hu (via MTI), 2010. április 27.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr511965295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása