Hivatalos panaszt nyújtottak be fogyasztóvédők az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottságnál a közösségi portál ellen. Az indoklás szerint a Facebook tisztességtelen üzleti gyakorlatot alkalmazott.A beadványt összesen 15 különböző civil szervezet támogatja, köztük van a…

A felhasználói hozzájárulás nélküli alkalmazások települése újra csak a cég agresszivitását mutatja.Úgy tűnik, rájár a rúd a napokban a Facebookra. Az oldal működésének átalakítását, megújítását bejelentő tájékoztató után általános kormányzati és civil…

A horvát igazságügyi hatóságok listát állítottak össze szerb kollégáik számára azokról a személyekről, akiket háborús bűncselekmények elkövetésével vádolnak.Bruno Vekaric, a háborús bűntettekért felelős különleges államügyész-helyettes elmondta, hogy a listán…

Úgy tűnik, hiába figyelmeztetik az adatvédelmi szakemberek folyamatosan a közösségi portálokat a biztonság növelésére, jelzéseik süket fülekre találnak.A SchülerVZ Németország vezető közösségi portálja, 5 millió tagja van. Az oldalt az elmúlt években folyamatosan…

Melyek voltak az új évtized első negyedévének legfontosabb, trend értékű jelenségei, hírei az informatikai biztonság területén? Beszámolónkban előbb erre a kérdésre keressük a választ, majd a VirusBuster Kft. víruslaboratóriumának észlelései alapján áttekintést nyújtunk…

AvFel 2010.05.07. 21:58

Miközben a cégek úgy érzik: kellően védik ügyfeleik adatait, kívülről nézve más a kép -mutatta ki egy felmérés.Az Accenture és a Ponemon Intézet közös kutatásában a megkérdezett szervezetek háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy megfelelően óvják az érzékeny, illetve…

"Ha a rövidebb utat választod, a gonosz kezébe kerülsz. A sötét oldal nem hatalmasabb, de simább, könnyebben járható" – Yoda.Ha a nagy internetes ügyek legutóbbi hetekben zajlott eseményeit nézzük, felhasználói és gazdasági szempontból csak egy szót mondhatunk:…

Az Egyesült Államok és Németország közösen akarnak fellépni a gyermekpornográf anyagok készítése és terjesztése ellen.A célok között szerepel, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) a jelenleginél jobban…

Sikerült egyezségre jutnia a német kormánynak és Google-nak abban, hogy a Street View utcanézegető alkalmazás addig nem lesz elérhető Németországban, amíg a kényes személyiségjogi kérdésekre megoldást nem találnak.Ilse Aigner fogyasztóvédelmi miniszter szerint a Google…

A Toshiba úgy határozott, hogy azon felhasználók számára is lehetővé teszi a hardveres merevlemez-titkosítás által nyújtotta előnyöket, akik régebbi hordozható számítógéppel rendelkeznek.A teljes merevlemez-titkosítás kulcsfontosságú szerepet képes betölteni az…

A hamisítás elleni kereskedelmi megállapodás (Anti-Counterfeiting Trade Agreement - ACTA) kidolgozásában összesen 37 állam vesz részt, a részletek azonban csak az elmúlt hónapokban váltak ismertté.Gwen Hinze internetes ügyekre szakosodott jogász, az Electronic Frontier Foundation…

A webes céget az elmúlt hetekben ért újabb bírálatokra a cég adatvédelmi megbízottja reagált egy blogbejegyzésben.Peter Fleischer tételesen leírta, hogy a Google kamerázó autói milyen adatokat rögzítenek, amikor az utcákat róják. Közlése szerint a fényképek készítése és…

Négy amerikai szenátor a Facebookhoz intézett nyílt levélben sürgette, hogy a közösségi szolgáltató tegye lehetővé 400 millió felhasználója számára a magánadatoknak az eddiginél egyszerűbb megvédését.A felhívást kedden küldte el Mark Zuckerbergnek, a Facebook…

A vállalat szerint legális a tevékenység, mely mindössze azt a célt szolgálja, hogy magasabb szintű szolgáltatásokat kínálhassanak.Erősödik az nemzetközi nyomásgyakorlás a Google-ra: a hónap közepén tíz, többségükben európai ország adatvédelmi biztosai levelet írtak a…

Személyes egészségügyi adatokat tartalmazó iratokat találtak egy tatai közterületen, az adatvédelmi biztos hivatala vizsgálja az esetet, hangzott el az MR1-Kossuth rádióban.A dokumentumok között kórházi kórlapok, kórtörténetek is voltak, az iratokat gyermekek találták meg…

A Kingston bejelentette a DataTraveler 5000 típusjelű pendrive megjelenését, amely kormányzati szintű adatvédelmi követelményeknek is képes megfelelni.A Kingston DataTraveler 5000 megkapta a FIPS 140-2 amerikai kormányzati számítógépbiztonsági szabvány 2-es szintű minősítését…

Kutatók egy újfajta módszerrel, irányítottan előidézett számítási hibákra és az OpenSSL egyik hiányosságára támaszkodva vissza tudtak fejteni egy 1024 bites RSA-kulcsot.Egy, a kriptográfiai algoritmusok elleni újszerű támadást mutattak be nemrég amerikai kutatók. A Michigani…

A személyes adatokat tartalmazó felhasználói profilok újrakonfigurálását, azaz a hozzáférési jogosultságok újbóli beállítását kéri a Google a Buzz szolgáltatását használóktól.A cég azután fordult felhívással a júzerekhez, miután személyiségjog-védők is panaszt…

Bírósági támogatást kért és kapott a Microsoft ahhoz, hogy felszámoljon egy levélszemetet és rosszindulatú szoftvereket küldözgető botnetet, azaz zombiszámítógép-hálózatot.A virginiai Alexandria város bírósága jóváhagyta a redmondi szoftvercég héten beadott kérelmét,…

Angliában a teddingtoni National Physical Laboratory kutatóintézetben gyűltek össze a világ műholdas navigációval foglalkozó specialistái. A konferencia központi témája a gps rendszer sebezhetősége volt, amiről ijesztő dolgokat mondtak el a szakértők.A gps (ami eredetileg csak az…

Lett politikusok és köztisztviselők jövedelméről jelentek meg adatok az interneten, miután egy titokzatos csoportnak sikerült feltörnie a lett adóhivatal adatbankját.A magát A Negyedik Ébredés Néphadseregének nevező szervezet izgalomban tartja a lett közéletet. Egyrészt…

Hivatalos javaslatokat terjesztett be az Európai Bizottság szerdán az Európai Unió határkezelési ügynökségének (Frontex) megerősítésére.Mint Cecilia Malmström belügyi EU-biztos brüsszeli sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá, az ügynökség központi szerepet játszik…

Két kutatóintézet munkatársai közösen egy olyan programot fejlesztettek ki, amely megakadályozza az úgynevezett Drive-by download kártevőletöltéseket.A Georgia Institute of Technology és az SRI International kutatóintézet szakemberei által létrehozott alkalmazás neve Block All…

Rövid időn belül immár másodszor kritizálta a webes konszernt Ilse Aigner német fogyasztóvédelmi miniszter."Nagyon komoly beavatkozás az emberek magánéletébe, hogy ha nyilvánosságra hozzák a levelezőprogramjuk kapcsolati adatait és ezeket összekötik más személyek…

Különösen kártékony szoftverek működését demonstrálták okostelefonokon amerikai kutatók.Ismét kongatják a vészharagot mobilbiztonsági téren, ezúttal az amerikai hadsereg tudományos alapítványának támogatásával folytatott kutatás eredményeit vázolták fel a Rutgers Egyetem…