Ahelyett, hogy a szabály szerint megsemmisítették volna, kinyomtatták a ruha alá néző biztonsági gép képét, amin Sahruk Kan nemi szervei is jól láthatók.Botrány körvonalazódik Nagy-Britanniában, miután a heathrow-i repülőtér személyzete az előírásokkal ellentétben nemhogy…

Ilse Aigner már kapcsolatba lépett a belügyminisztériummal, hogy megvizsgálják a lehetséges jogi és törvényváltoztatásra irányuló lépéseket. A Focus című magazinban kifejtett véleménye szerint az eddigi gyakorlat megfordítására lenne szükség, tehát nem a lakosoknak kellene…

Lettországban botrányt okozott egy orosz nemzetiségű lett állampolgárokról készített adatbázis közzététele az interneten. A listán azoknak az autótulajdonosoknak a személyes adatai szerepelnek, akik kocsijukra orosz címert ragasztottak.A lettek közül sokan úgy vélik, akik idegen…

Egy informátor 2,5 millió euróért ajánlott fel a német államnak egy DVD-lemezt, amely állítása szerint 1500, svájci bankszámlákkal rendelkező német adócsaló adatait tartalmazza. Angela Merkel szerint a cél szentesíti az eszközt, az adatvédelmi biztos szerint ezzel az állam az…

Egy moszkvai cég az elnyert állami tenderből úgy keresett hatalmas pénzt, hogy a térfigyelő kamerákat fel sem szerelték, helyette előre felvett filmeket adtak.Nagy botrányt okozott Moszkvában, hogy a fővárosi rendőrség speciális részlegének szóvivője közölte: a térfigyelő…

Adatkezelési szempontból már az adatvédelmi biztos hivatala is vizsgálja a PPO.hu internetes szolgáltató weboldalt. A PPO után már a rendőrség is nyomoz, illetve a versenyhivatal és a fogyasztóvédelmi hatóság is fontolgatja vizsgálat indítását.Soron kívül vizsgálja az…

http://ujpest.blog.hu/2010/01/13/vegrehajto_kellett_hozza_hogy_derce_betartsa_a_birosagi_iteletet

110 ezer bankkártyát regisztráltak eddig a ppo.hu szolgáltatónál, amely elsősorban autópályamatricát illetve telefonegyenleg feltöltést kínált rendszerén keresztül az ügyfeleknek. Az eddig ingyenes csomagot igénybe vevőket hétfőn 2490 forintos éves díjjal terhelő cég így…

Három helyen is megsértette az adatvédelmi törvényt a rászorulókat kedvező hitelnek álcázott lehetőséggel kecsegtető Group Saving Kft. - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő.A Fideszes honatya több ízben is foglalkozott már…

Egy békéscsabai háziorvos nemrég a lépcsőházi faliújságra rajzszögelte ki a betegéhez írt levelét, amelynek a fejlécén a hölgy lakcímét, születési dátumát, taj-számát és anyja nevét is felsorolta. Dr. Lengyel László betegjogi képviselő szerint az eljárás sérti a…

A Baden-Württembergi Adatvédelmi Felügyelet elmarasztalta a Daimler AG-t, mondván a cég nem megengedhető módon gyűjtötte alkalmazottai egészségügyi információit.A Daimler elsősorban a brémai üzemeiben alkalmazta az illegális módszert. Az autógyár vezetői arra voltak…

Négy év szünet után ismét munkához látott a citromdíjak kiadására jogosult Technika az Emberért Alapítvány.Feltámad a Nagy Testvér díj – derült ki a hétvégi Hacktivity konferencia egyik kerekasztal-beszélgetésén. A magyarországi díj kiadására jogosult Technika az…

A bombagyár.hu közzétette a párt XIV. kerületi támogatóinak listáját.Bombagyár nevű blogján Tomcat nyilvánosságra hozott egy listát, melyen állítása szerint azoknak a neve olvasható, akik a XIV.kerületben a Jobbiknak adták az ajánlószelvényüket a júniusi EP-választásokon.…

Ügyészségi vizsgálat indul azzal kapcsolatban, sértettek-e személyiségi jogokat és magántitkot a Deutsche Banknál annak a kémbotrányban, amely néhány héttel ezelőtt pattant ki a német pénzintézetnél.Az adatvédelemmel foglalkozó darmstadti ügynökség a frankfurti…

AvFel 2009.06.11. 12:00

Elfogadhatatlan a rendőrség kamerázása a tüntetéseken, ha nem tájékoztatja a résztvevőket, hogy csupán megfigyeli a demonstrálókat vagy rögzíti és megőrzi a felvételt - állapította meg Jóri András adatvédelmi biztos.A rendőrség kép- és hangrögzítési eljárását…

Azonnali hatállyal elbocsátották állásából a Lidl németországi vezetőjét, Frank-Michael Mrost, a Magyarországon is jelen lévő diszkontáruházláncnál kirobbant újabb botrány miatt.A Der Spiegel című hetilap vasárnap megjelent számában arról számolt be, hogy a Lidl -…

A rendőrség visszaélés közérdekű adattal vétség elkövetésének gyanújával nyomozást rendelt el az Index munkatársának feljelentése nyomán a Honvédelmi Minisztérium adatkezelési gyakorlata miatt. Az Index először 2004 októberében kért betekintési lehetőséget a HM és a…

süti beállítások módosítása