Az implantátum kiváltaná a billentyűzetet és az egeret is, így az informatikai eszközöket pusztán gondolatokkal vezérelhetnénk.

Az Intel úgy véli, vállalkozó szellemű ügyfelei szívesen beültetnének maguknak egy különleges mikrochipet saját agyukba – írta meg a Physorg tudományos-technológiai lap. A miniatűr berendezés működése és célja sci-fibe illő: az implantátum átvenné többek között a számítógépes billentyűzet és az egér funkcióit, vagyis a nélkülözhetetlennek tartott perifériás eszközök vezérlése a jövőben gondolatok segítségével mehetne végbe – és ha ez még nem volna elég, a tudósok televíziókészülékek, optikai meghajtók és mobiltelefonok működtetését is szívesen kontrollálnák pusztán "elméleti" síkon.

A chip természetesen még nem készült el, jelenleg az óriáscég pittsburghi laboratóriumában tervezgetik a vállalat szakemberei, meglátásuk szerint már közel járnak az első modell kifejlesztéséhez. A technológia a funkcionális mágneses rezonancia vizsgálat (fMRI) alapjain nyugszik, amely az idegi aktivitással összefüggésben lévő ún. hemodinamikus választ méri az agyban vagy a gerincvelőben, s manapság mindennapos vizsgálatnak számít.

Elméletben minden ember agya, teljesen függetlenül a gondolkodó személytől, ugyanazt az aktivitást produkálja akkor, amikor egy bizony szóra vagy képre gondol – hangsúlyozzuk ki: elméletben, hiszen az agy kétségkívül a legbonyolultabb szerv, működését ma még senki sem ismeri pontosan. Az Intel mérnökei is kíváncsiak voltak arra, vajon a hasonló gondolatok hasonló agyi aktivitást stimulálnak-e, s így hasonló képek rajzolódnak-e ki a monitoron, ezért önkénteseket szkenneltek fMRI-eljárással – az eredmények pedig bíztatóak. (Hogy pontosan milyen értelemben, az sajnos nem derült ki a beszámolóból.)

Charles Higgins, az Arizona Egyetem adjunktusa úgy véli, 10 vagy 15 éven belül megtörténik az élő szövet és a mesterséges anyag technológiai konvergenciája. A helyi kutatóintézet tudósainak már korábban sikerült egy molylepke szemével és agyával robotot kormányozniuk, a Toyota pedig agyhullámokkal vezérelhető kerekesszéket épített.

ITCafe.hu, 2009. november 24.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr571586447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.