A cég mobilos böngészőjével a kínaiak felcsatlakozhattak a Facebookra, de a szabadság nem tartott, nem tarthatott sokáig.

A világszerte egyre népszerűbb Opera Mini böngészőalkalmazás kínai felhasználói néhány napig úgy érezhették, beköszöntött az online szabadság korszaka: a Java-bázisú szoftver segítségével a mobilról netezők ugyanis megkerülhették a Nagy Tűzfalnak nevezett kormányzati cenzúrarendszert, melynek feladata a népköztársaság területéről indított szörfölések szűrése, korlátozása. Szigorúan tiltott például a Facebook közösségi oldal látogatása, viszont az Opera Mini nemrégiben kiskaput nyitott a netezőknek.

A szoftver az internetes adatforgalmat olyan tömörítőszerverek igénybevételével kezeli, melyek nem Kínában találhatóak, ennél fogva a Nagy Tűzfalat sem telepítették fel rájuk, így az ország polgárai szabadon kóborolhattak a neten – egészen a múlt hétvégéig. Ekkortól ugyanis az Opera megkezdte az ügyfelek áttérítését a nemzetközi verzióról a korlátozott kínai változatra, így visszaállt a rend, érvényesültek a helyi szűrési feltételek: volt Facebook, nincs Facebook.

A norvég vállalat megerősítette a sajtóhíreket a szolgáltatási rendszer módosításáról, de azt nem közölte, saját döntést hoztak vagy a népköztársaságból érkező nyomásgyakorlásnak tettek-e eleget. Statisztikák szerint az Opera Minit már közel 40 milliónyian használják világszerte, a kínai ügyfelek száma pontosan nem részletezett; annyit tudni, a böngészőt Oroszországban, Indonéziában, Indiában, Kínában, Ukrajnában, Dél-Afrikában, az Egyesült Államokban, Nigériában, az Egyesült Királyságban és Lengyelországban használják a legtöbben.

"Nem félünk az internettől"

"Sok embernek az a téves benyomása támadhat, hogy a kínai kormány fél az internettől. Valójában ennek pontosan az ellenkezője igaz" – ezt még márciusban nyilatkozta a kínai külügyminisztérium szóvivője a sajtónak. A politikus szerint Kína 300 milliós internethasználói bázisa és a 100 millió blog megmutatja, hogy "a kínai internet eléggé nyílt, de ugyanakkor törvény általi szabályozásra is szorul, így biztosítva a káros információk terjesztésének meggátolását és a nemzet védelmét."

Természetesen nem az Opera Software az első és egyetlen cég, amelyik maradéktalanul elfogadja a kommunista állam netes protokollszabályait. Júniusban a Google az úgynevezett Suggest eszközt (ajánló; amikor elkezdünk begépelni egy keresőszót, akkor a program felajánl olyan kifejezéseket, amelyeket nagy valószínűséggel felhasználhatunk) távolította el a kínai oldalakról, mert a kormány azzal fenyegette meg a céget, hogy szankciókat fognak alkalmazni a vállalattal szemben. Az óriáscég folyamatosan azt nyilatkozza: a kínaiaknak jobb egy cenzúrázott kereső, mint ha a Google nem lenne jelen az országban.

ITCafe.hu, 2009. november 25.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr881586464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.