Az Emberi Jogok Európai Bírósága megvédelmezte a Financial Times, a The Independent, a The Times és a The Guardian című brit napilapok, valamint az ugyancsak brit Reuters hírügynökség jogát forrásaik titokban tartásához.

A neves újságok azért fordultak a strasbourgi székhelyű jogi testülethez, mert egy brit bíróság arra kötelezte őket, hogy egy információforrásuk felfedésére is alkalmas dokumentumokat adjanak át a belga Interbrew söripari cégnek. Utóbbinak a forrástól származó kiszivárogtatás jelentős üzleti nehézségeket okozott.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a brit ítélet sérti a szabad véleménynyilvánítás jogát.

A brit média - egy azóta is titokban tartott forrástól származó értesülés nyomán - 2001 novemberében elterjesztette, hogy az Interbrew szeretné felvásárolni a dél-afrikai South African Breweries (SAB) söripari vállalkozást (egy ilyen ügylet akkoriban magyar cégeket is érintett volna). Bár a belga cég később koholmánynak minősítette a híresztelést, a felvásárlás hírének hatására élénkült a tőzsdéken mind az Interbrew, mind pedig az SAB részvényei iránti kereslet.

Kártérítésről nincs szó

Az Interbrew Londonban beperelte a brit lapokat, követelve a forrásul szolgáló dokumentumok kiadását, amely elvezethetett volna a kiszivárogtató személyhez is. A cég meg is nyerte a pert mind első, mind másodfokon, de az alperesek továbbmentek a strasbourgi bírósághoz.

Az emberi jogi bíróságon egyhangúlag született meg a számukra kedvező ítélet, amely azonban kártérítésről semmilyen formában nem rendelkezik.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága már korábbi ítéleteiben is egyértelművé tette, hogy kiáll a sajtó forrásainak megvédelmezése mellett.

A strasbourgi székhelyű bíróságot 1959-ben hozták létre az 1953-as emberi jogi egyezmény alkalmazásának felügyeletére. Bármely állampolgár hozzá fordulhat, ha úgy érzi, hogy az Európa Tanács valamelyik tagországában nem tartják tiszteletben alapvető jogait.

index.hu (via MTI), 2009. december 15.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr781607722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.