A fehérorosz elnök megelégelte, hogy még létezik a szabad beszéd az állam polgárai között, ezért igyekszik az internethasználatot is megregulázni.

A nem épp demokráciabarát vezetéséről ismert Fehéroroszország teljhatalmú irányítója, Alekszandr Lukasenko az év végén bejelentette, hogy az eddigieknél sokkal szigorúbb internetszabályozást kívánnak bevezetni.

Oroszországhoz hasonlóan Belaruszban is az internet maradt még meg a szabad véleménynyilvánítás utolsó lehetőségének, ám – amint azt a nagy szomszéd esetében is láthatjuk – Lukasenko sem szíveli ezt a kontrollálatlan médiaterepet, s a tervezett intézkedések igyekeznek korlátot szabni a megszólalásoknak: "Mindenkit azonosítani fogunk, aki hazugságokat és rágalmakat terjeszt, s a törvény teljes szigorával vonjuk őket felelősségre" – jelentette ki a belorusz elnök a felhasználók megfélemlítését célzó intézkedések kapcsán.

A ma beterjesztett internetes törvényjavaslat szerint mindenkinek azonosíthatóan regisztráltatnia kell majd magát, aki az országban netezik, még azok sem kivételek, akik internetkávézókban használják a világhálót. A szolgáltatókat pedig köteleznék arra, hogy a felhasználók tevékenységéről informálják a rendőrséget, a bíróságot és az egyéb szerveket. Habár a tervezet számtalan jegyében emlékeztet a világon elfogadott internetes szabályozásokhoz (bár ezt a nyugati országokban a legtöbbször nem szabályozzák külön, csak speciális esetekben), a központi ellenőrző hivatal jogkörének kiterjesztése, valamint Lukasenko eddigi tevékenysége világossá teszi, hogy a totális kontroll az intézkedés célja.

Lukasenko december 30-án nyilatkozott erről a sajtónak, s ott (az orosz egyház vezetőinek rosszalló véleményét is idézve) elmondta: "Ellene vagyok minden tiltásnak. De felelősségre kell vonnunk azokat, akik megszegik a törvényt. […] A hozzáférést nem fogjuk tiltani, de a felelősségre vonás lehetősége megjelenik. Más országokban, Amerikában is így van."

Ahogyan Oroszországban, Belaruszban is az internetre menekültek a másként gondolkodók, mivel az 1994 óta regnáló "vaskezű" Lukasenko fokozatosan az összes egyéb médiát kormányzati ellenőrzés alá vonta. Tavaly júniusban egy törvény nyomán a szigor tovább fokozódott, azóta a kormány figyelmeztetés nélkül zárathat be weboldalakat, s megszaporodtak az újságírók börtönbüntetésével végződő eljárások is.

ITCafe.hu, 2010. január 5.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr861697829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.