Közzéteszi az interneten a Bajnai-kormány az átadás-átvétel valamennyi dokumentumát. A kormányszóvivő az InfoRádióban elmondta: a mára a Fidesszel tervezett egyeztetésen a technikai részleteket akarták pontosítani, illetve azt, hogy pontosan milyen információkra lenne…

Az OVB csütörtöki döntése szerint az adatvédelmi biztos állásfoglalása, mely szerint sérült a választási eredmény gyors és hiteles megállapításának alapelve, megalapozatlan és alkotmányos visszásságot okozott.Jóri András adatvédelmi biztos "szakmailag megalapozatlan…

A motorversenypálya 35 milliárdos állami támogatását megalapozó tanulmányt az MFB sok helyen kitakarta. A most meghozott elsőfokú ítélet szerint azonban három információ kivételével minden közérdekű.A Fővárosi Bíróság csütörtöki elsőfokú ítéletében a KPMG pénzügyi…

A személyes adatokat tartalmazó felhasználói profilok újrakonfigurálását, azaz a hozzáférési jogosultságok újbóli beállítását kéri a Google a Buzz szolgáltatását használóktól.A cég azután fordult felhívással a júzerekhez, miután személyiségjog-védők is panaszt…

Egy 24 éves angol tanárnő, Emma Jones öngyilkos lett Abu-Dzabiban, ahol általános iskolásokat tanított, miután egyik kollégája prostitúcióval vádolta, ami az erősen vallásos Arab Emírségekben komoly börtönbüntetéssel is járhat. A vád azután érte a fiatal tanárnőt, hogy…

Itthon még nem elérhetők azok a családi költségvetést tervező programok, melyek több bankszámla tranzakcióit figyelik automatikusan. A bankoktól kapott információk alapján úgy tűnik, a közeljövőben ne is reménykedjünk ilyen szolgáltatás indításában. Pedig igény lenne…

A szerdai határozat több ellenzőt talált, mint támogatót. Egy biztos, az USA és Európa eltérő jogfelfogása miatt még számtalan hasonló esetre számíthatunk.Nem kis vihart kavart egy olasz bíróság szerdai döntése, melyben a Google három vezetőjét ítélték felfüggesztett…

Angliában a teddingtoni National Physical Laboratory kutatóintézetben gyűltek össze a világ műholdas navigációval foglalkozó specialistái. A konferencia központi témája a gps rendszer sebezhetősége volt, amiről ijesztő dolgokat mondtak el a szakértők.A gps (ami eredetileg csak az…

Lett politikusok és köztisztviselők jövedelméről jelentek meg adatok az interneten, miután egy titokzatos csoportnak sikerült feltörnie a lett adóhivatal adatbankját.A magát A Negyedik Ébredés Néphadseregének nevező szervezet izgalomban tartja a lett közéletet. Egyrészt…

Hivatalos javaslatokat terjesztett be az Európai Bizottság szerdán az Európai Unió határkezelési ügynökségének (Frontex) megerősítésére.Mint Cecilia Malmström belügyi EU-biztos brüsszeli sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá, az ügynökség központi szerepet játszik…

Két kutatóintézet munkatársai közösen egy olyan programot fejlesztettek ki, amely megakadályozza az úgynevezett Drive-by download kártevőletöltéseket.A Georgia Institute of Technology és az SRI International kutatóintézet szakemberei által létrehozott alkalmazás neve Block All…

A sci-fi filmek egyik kedvelt eleme volt mindig is a gépi vizuális azonosítás, vagyis az arcfelismerés. Pár évvel ezelőtt még hihetetlennek tűnt a Különvélemény című filmben, hogy az embereket szkennelő reklámtáblák testre szabott hirdetéseket jelenítettek meg, ma már egy…

Rövid időn belül immár másodszor kritizálta a webes konszernt Ilse Aigner német fogyasztóvédelmi miniszter."Nagyon komoly beavatkozás az emberek magánéletébe, hogy ha nyilvánosságra hozzák a levelezőprogramjuk kapcsolati adatait és ezeket összekötik más személyek…

Különösen kártékony szoftverek működését demonstrálták okostelefonokon amerikai kutatók.Ismét kongatják a vészharagot mobilbiztonsági téren, ezúttal az amerikai hadsereg tudományos alapítványának támogatásával folytatott kutatás eredményeit vázolták fel a Rutgers Egyetem…

Az amerikai versenyhatóság szerint mindennapos a vállalatoknál a bizalmas adatok akaratlan megosztása.Közel száz szervezetet figyelmeztetett az Egyesült Államokban fogyasztóvédelmi és versenyhatóságként működő Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) arra, hogy bizalmas…

Egyre több bank ismeri fel annak szükségességét, hogy az ügyfeleket olyan védelmi alkalmazásokkal és eszközökkel kell ellátni, amelyek segítenek az internetes bankolással kapcsolatos kockázatok csökkentésében.Az internetes bűnözés egyik legjelentősebb célpontját az online…

Peter Hustinx szerint az EU, az USA és más országok képviselői között a szellemi termékek megosztását szabályozni kívánó közös szerződésről (ACTA) folytatott titkos egyeztetéseken az uniós adatvédelmi törvényeket sértő döntések születhetnek."A szellemi termékek…

Hivatalossá vált, hogy a német kormány egy új tervezetet készít elő a napokban hatályba lépett internetblokádokról szóló törvény helyett.Max Josef Stadler, a szövetségi igazságügyi minisztérium államtitkára bejelentette, hogy a korábbi jogszabály megsemmisítésével…

Az IronKey hivatalosan is leleplezte azt a technológiáját, amely az online banki szolgáltatások igénybevételét hivatott biztonságosabbá tenni.A biztonsági cégek igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a számítógépes bűnözés internetes bankolással összefüggő akcióival tartani…

Az Egyesült Államok továbbra sem tett le a SWIFT nevű pénzügyi cég adatainak megszerzéséről, az európai politikusok azonban ebbe csak komoly feltételek mellett egyeznének bele.Néhány hét alatt nagyot fordult a világ. A korábban az USA kormányát és hivatalait készségesen…

Hiányos vagy fals adatokkal teli a domainek WHOIS rekordja, vonta le a következtetést egy tanulmány, amely az ICANN megbízásából készült. A publikus információk alapján a domainek tulajdonosainak több mint ötödét képtelenség elérni.A Chicagói Egyetem az ICANN (Internet…

Egy újabb rész szivárgott ki a készülő hamisítás elleni kereskedelmi megállapodásból. Eszerint az internetszolgáltatók a felelősek a hálózataikban továbbított különböző anyagokért.Az új információkról egyaránt beszámolt a Computerworld IT-lap, Michael Geist kanadai jogi…

A Kneber nevű botnet a világ 196 országában összesen 75 000 számítógépet fertőzött meg és a segítségével eddig 75 gigabájt adatot loptak el.A The Wall Street Journal értesülései szerint a hackerek által létrehozott, majd működtetett hálózat eddig kereken 68 000 jelszót…

A közösségi oldal népes felhasználói tábora továbbra is kiváló célpont.Bejelentkezési adatokat, vagyis felhasználóneveket és jelszavakat próbálnak meg kicsikarni a twitteres közösségtől kiberbűnözők – figyelmeztet a Sophos biztonságtechnikai cég. A legújabb…

A Pendrive-ok piacán a különböző gyártók között már régóta dúl a harc: mindenki arra törekszik, hogy minél nagyobb adattároló kapacitással büszkélkedő újdonságot dobhasson piacra, lehetőleg a riválisokat megelőzve, elsőként. Úgy tűnik, hogy hamarosan újabb téren is…

süti beállítások módosítása