A hivatalos, a közösségi ügyek dokumentumainak megismerése minden állampolgár alanyi joga az új szerződés szerint.Ma 12 európai állam képviselői aláírtak egy szerződést, mely a maga nemében egyedülálló a világon: ezzel egy új alkotmányos jogot vezetnek be a demokratikusan…

A Google közleménye látszólag engedményeket mutat, de valójában mintha semmi sem történt volna.Ahogy többször is beszámoltunk már róla, Európában több helyen is adatvédelmi aggályok merültek fel a Google Street View működése kapcsán, például Görögországban ideiglenesen…

Németországban is nagy felzúdulást keltett, hogy a kormány adatvédelmi aggályokra hivatkozva nem akarja nyilvánosságra hozni, hogy kik kaptak az EU kasszájából közvetlen agrártámogatást. Brüsszel már szankciókkal fenyeget, és értetlenül áll a német kifogások előtt, amire…

Nyilvánosságra hozta immár második idei állásfoglalását az úgynevezett E-Privacy irányelvvel kapcsolatban az európai adatvédelmi biztos. Peter Hustinx 20 oldalas jelentésében elsősorban az európai uniós tagállamok minisztertanácsát támadta, mivel az még a tavaly november 27-i…

Továbbra is nyitott a kérdés: vajon mennyi ideig fogják tárolni az európai uniós tagországok távközlési cégei az állampolgárok telefonbeszélgetéseinek, böngészésének és SMS-küldéseinek háttéradatait.Az ügyben most az Európai Parlament igyekszik kompromisszumos megoldást…

Az Európai Bíróság főtanácsnoka szerint sem az Európai Bizottság, sem a Tanács nem dönthetett volna a légi utasok adatainak az amerikai hatóságoknak való kiadásáról.Az Egyesült Államok a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után döntött úgy, hogy a légitársaságoknak át…

Az Európai Unióban elsőként Németországban lesznek elérhetők a digitális személyazonosító adatok tárolására ellátott chippel felszerelt útlevelek. Az új útiokmányokat a tervek szerint a héten vezetik be.Otto Schily leköszönő belügyminiszter elégedetten nyilatkozott az…

Hétfőn az EU úgy döntött, hogy beleegyezik a légitársasági ügyfelek adatainak Kanada számára történő kiadásába.Az Egyesült Államokkal szemben Brüsszel már egy éve "beadta a derekát". Az EU-USA utasjegyzék-egyezménye sok bírálatot váltott ki, amiatt még…

Az Európai Parlament elutasította a telekommunikációs adatok rögzítésére vonatkozó tervet, amelyet az Egyesült Királyság, Franciaország, Írország és Svédország közösen javasolt.A négy tagállam a terrorizmus elleni harc jegyében szerette volna elérni, hogy a telefonhívások,…

A szakemberek úgy vélik, ezáltal a beszélgetések, illetve az internetezés első másodpercétől az utolsóig nyomon követhető lenne a gyanús személyek minden kijelentése, illetve a kommunikációs hálózatokban való mozgásuk. Az intézkedésre - a hivatalos indoklás szerint - a…

Ujjlenyomat nélkül egy tapodtat se. Amerika után most az Unió is arra készül, hogy a terrorveszély miatt mindenkit alaposan ellenőriznek a határon. Adatvédelmi szakemberek szerint azonban jogsértő lenne központi adatbázis létrehozása. Enélkül viszont a rendszer, szinte semmit sem…

Charles Clarke brit belügyminiszter szerint az uniós kommunikációs szolgáltatókat a terrorelhárítás segítése érdekében a telefonhívásokra és e-mailekre vonatkozó adatok megőrzésére kellene kötelezni.A tervezetet az Unió bel- és igazságügyi tanácsának a Clarke által a…

A tagállamok és az Európai Parlament közötti vitafolyamat azon ellentmondásos javaslatok körül alakult ki, melyek akár három évig tárolhatóvá tennék a telefonhívásokból és e-mailekből származó adatokat.Az EP-képviselők kedden (június 7.) aránytalanságára hivatkozva…

Az Európai Unió tagországai támogatták Magyarország javaslatát, hogy szükség van egy speciális szabályozásra is.Az EU brüsszeli végrehajtó testülete már idén elkészíti vitaanyagát. Létezik ugyan egy irányelv 1995-ből, amely általában vonatkozik az adatvédelemre az uniós…

Ahogy a mobiltelefon megtalálja az adótornyot, úgy az adótorony is megtalálja a mobiltelefont. Tehát bárkit meg lehet találni bekapcsolt mobilja segítségével. Magyarország területének mindössze 1 százalékán nincs mobil térerő. Ha valaki ide bújik el, akkor nem tudják…

A jelenlegi brit kormány Tony Blair miniszterelnök vezetésével újra be akarja vezetni az immár a kor igényeihez igazított ID-Card-ot, így a brit legfelsőbb bíróra vár a feladat, hogy döntsön a kérdésben.A szigetországban csak ID-Card-nak nevezett személyi igazolványokat még…

A munkaadók az alkalmazottaik internetezését csak szúrópróbaszerűen vagy konkrét gyanú esetén figyelhetik meg. Így döntött a német szövetségi adatvédelmi biztos. A precedens értékű határozat várhatóan nagy vihart fog kavarni és számos ügyre tesz majd pontot a…

Tizenhárom EU-tagország törvényjavaslatot fogalmaz az Európa Tanácsnak, ami a tagországok anti-spam hatóságainak a feladatait és együttműködési formáit határozná meg. Hogyan kezeljék a levélszemét panaszokat, beleértve a spemmelők elleni lokális szankciók módozatait.A…

Közös akciót indított az Európai Unió 13 tagországa az elektronikus úton, interneten közvetített üzenetek közé kevert levélszemét ellen. Az osztrák, a belga, a ciprusi, a cseh, a dán, a francia, a görög, az olasz, az ír, a máltai, a holland, a, litván és a spanyol adatvédelmi…

Ötvenezer euróig terjedő pénzbüntetéssel sújthatják a jövőben Németországban a spamek szétküldőit a kormányzó szociáldemokraták és zöldek közös törvénytervezete szerint.A javaslat márciusban kerül a szövetségi képviselőház elé. Az emailszemét gazdasági…

A német FoeBuD adatvédelmi kezdeményezés aggályosnak tartja a 2006-ben Németországban megrendezett labdarógó-világbajnokságra szóló jegyek eladási rendszerét. Aki jegyet kíván rendelni, annak az online kérdőíven számos személyes adatot, így a születési dátumot, személyi…

A holland kormány májusban hozott rendeletével szigorúan fellép a kéretlen e-mail küldők ellen. A területért felelős OPTA decemberben a nagyobb spamküldő szolgáltatókra csapott le első lépséként. Példát szeretnének statuálni a legmagasabb 42.500 eurós büntetéssel, amit…

Az Európai Unió illetékes bizottsága hétfői ülésén vita nélkül megszavazta, hogy a jövőben minden EU-állampolgár útlevelében két biometrikus azonosítót kell elhelyezni. Így a digitális fénykép mellett 2008-tól kötelezően az ujjlenyomatot is őrzi az útlevél. A…

Hamburgban bejelentették a Lycos Europe nevű portál képviselői, hogy új, egész Európát felölelő kampányt kezdenek a kéretlen elektronikus levelek és feladóik ellen. Egy új akció keretében először védhetik meg magukat a spammerekkel szemben a felhasználók. A…

Az Európai Bíróság ítélete értelmében a telefonszolgáltatók nem kérhetnek külön pénzt azért, hogy a felhasználónak részletes telefonszámlát küldenek ki.A döntés az Európai Bizottság kontra Ausztria perben született. Az alpesi állam eddig nem kötelezte…

süti beállítások módosítása