Az amerikai versenyhatóság szerint mindennapos a vállalatoknál a bizalmas adatok akaratlan megosztása.Közel száz szervezetet figyelmeztetett az Egyesült Államokban fogyasztóvédelmi és versenyhatóságként működő Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) arra, hogy bizalmas…

Peter Hustinx szerint az EU, az USA és más országok képviselői között a szellemi termékek megosztását szabályozni kívánó közös szerződésről (ACTA) folytatott titkos egyeztetéseken az uniós adatvédelmi törvényeket sértő döntések születhetnek."A szellemi termékek…

Hivatalossá vált, hogy a német kormány egy új tervezetet készít elő a napokban hatályba lépett internetblokádokról szóló törvény helyett.Max Josef Stadler, a szövetségi igazságügyi minisztérium államtitkára bejelentette, hogy a korábbi jogszabály megsemmisítésével…

Az IronKey hivatalosan is leleplezte azt a technológiáját, amely az online banki szolgáltatások igénybevételét hivatott biztonságosabbá tenni.A biztonsági cégek igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a számítógépes bűnözés internetes bankolással összefüggő akcióival tartani…

Az Egyesült Államok továbbra sem tett le a SWIFT nevű pénzügyi cég adatainak megszerzéséről, az európai politikusok azonban ebbe csak komoly feltételek mellett egyeznének bele.Néhány hét alatt nagyot fordult a világ. A korábban az USA kormányát és hivatalait készségesen…

Egy újabb rész szivárgott ki a készülő hamisítás elleni kereskedelmi megállapodásból. Eszerint az internetszolgáltatók a felelősek a hálózataikban továbbított különböző anyagokért.Az új információkról egyaránt beszámolt a Computerworld IT-lap, Michael Geist kanadai jogi…

A Kneber nevű botnet a világ 196 országában összesen 75 000 számítógépet fertőzött meg és a segítségével eddig 75 gigabájt adatot loptak el.A The Wall Street Journal értesülései szerint a hackerek által létrehozott, majd működtetett hálózat eddig kereken 68 000 jelszót…

A Pendrive-ok piacán a különböző gyártók között már régóta dúl a harc: mindenki arra törekszik, hogy minél nagyobb adattároló kapacitással büszkélkedő újdonságot dobhasson piacra, lehetőleg a riválisokat megelőzve, elsőként. Úgy tűnik, hogy hamarosan újabb téren is…

Felállítják az első test-szkennereket az olasz repülőtereken: első lépésben Rómában, Milánóban és Velencében és az első fázisban kizárólag az Egyesült Államokba utazók ellenőrzésére használják. A biztonsággal egyformán fontos az emberek méltóságának tisztelete,…

Egy floridai joghallgató az amerikai felhasználók nevében komoly támogatással nyújtotta be keresetét, mivel úgy véli, hogy a Google megsértett több szövetségi törvényt is.Komoly mértékű felháborodás fogadta a Google lépését, amikor új szolgáltatásukat, a Zümmöt (Buzz)…

Az iskola olyan szoftvert telepített a diákok gépeire, mellyel távolról is be lehetett kapcsolni a webkamerát, de állításuk szerint ez csak egy biztonsági eszköz.Egy diák és a szülei kedden keresetet nyújtottak be az Egyesült Államokban egy philadelphiai iskolai körzet ellen, s…

Két kínai oktatási intézmény áll a Google és több tucat más amerikai cég ellen a világhálón indított támadás mögött - jelentette a pénteki The New York Times a nyomozás részvevőire hivatkozva.A nyomozás - amelyben részt vett az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatala…

A közösségi hálók rendszere az internetes bűnözők új játszótere. A kiberbűnözők előtt megnyíló lehetőségek sokkal inkább a felhasználóktól, mintsem a technológiától függnek. Ezeket a megállapításokat teszi a Cisco éves biztonsági jelentése, amely kitér a…

Egy holland fejlesztő a PleaseRobMe azaz a Raboljon ki, kérem! kissé szatirikus címet adta annak a honlapjának, amelyen a Twitter, és az ehhez hasonló, helyzetmeghatározó szolgáltatással egybekötött közösségi portálok, alkalmazások veszélyeire hívja fel a figyelmet.A…

A Google a közeljövőben a bíróságon rendezi vitáját azokkal, akik kifogásolják a cég könyvszerzőkkel és kiadókkal kötött megállapodását, amely lényegében monopolhelyzetbe hozná az e-könyvek piacán.A tárgyalás tétje a kritikusok szerint nem kevesebb, mint hogy a Google…

Berlin lopott adatokat használ az adócsalók lefüleléséhez - az ebből fakadó dilemmák felbolygatták a kedélyeket Németországban. Hazánk, ahol az évi ezermilliárd forintot is eléri az eltitkolt adó összege, még nem szembesült ilyen problémával.A minap egy rejtélyes idegen…

A szabadúszó és az internetes sajtóban dolgozó újságírók számának növekedése egyrészt sebezhetőbbé tette a sajtót az cenzúrával szemben, másrészt viszont az új média segít az elnyomó törekvések iránti figyelem felkeltésében - jelentette ki szerdán a Bizottság az…

AvFel 2010.02.18. 22:13

Az Electronic Frontier Foundation (EFF) a világ első online polgárjogi szervezeteként alakult meg. Az EFF megalapítása óta az adatvédelemért és a szabad véleménynyilvánítás mellett áll ki. A szervezet most ünnepli huszadik születésnapját.Az Egyesült Államokban komoly…

Immár harmincnyolcadik alkalommal találkoztak az Osztrák Ügyvédi Kamara (ÖRAK) által szervezett Európai Elnöki Konferencia keretében 30 ország jogászai."Mindannyian tanúi vagyunk annak a folyamatnak, amelyben a terrorizmus elleni védekezésre hivatkozva lépésről lépésre…

A tartalomszűrők alkalmazása károsan hatna az internet sebességére és a legális webes tartalmak elérésére, és csak hamis biztonságérzetet generálna a felhasználók számára.A Google és a Yahoo hivatalosan is a támogatásáról biztosította azt a két helyi csoportot, amelyek az…

A brit közlekedési tárcának írt levelében az EHRC emberi jogi szervezet felveti, hogy a testszkennerek alkalmazása sértheti a magánélethez fűződő jogokat és a diszkriminációt tiltó törvényeket.Törvénysértő lehet azoknak az új biztonsági átvilágító berendezéseknek a…

1,8 millió hitelkártya-adatcsomag ellopása és továbbértékesítése miatt jogerősen rekord mértékű letöltendő börtönbüntetést kapott egy hacker.A most 37 éves May Ray Vision alias Max Ray Butlert egy pennsylvaniai szövetségi bíróság ítélte összesen 13 év letöltendő…

Az Európai Hálózati és Információs Biztonsági Hivatal (ENISA) legújabb jelentése komoly veszélyforrásnak minősíti a közösségi hálózatokat.Az ENISA által nyilvánosságra hozott jelentésből kiderül, hogy a közösségi portálok komoly kockázatot jelenthetnek az óvatlan…

Gondold meg, mit töltesz fel az internetre: figyelmezteti a gyermekeket (és szüleiket) az Európai Bizottság, amely most a közösségi oldalakat próbálja biztonságosabbá tenni. A EU keleti felén hirtelen megugrott a világhálón szörfözők száma – és ezzel a rájuk leselkedő…

Az Egyesült Államokat megelőzve 2009 utolsó negyedévében már Kínában volt a legtöbb olyan meghackelt magánszámítógép, amelyet távirányítással káros célokra használhatnak - közölte a kaliforniai McAfee internetbiztonsági cég.Ezek a fertőzött "zombi"…

süti beállítások módosítása