Különösen kártékony szoftverek működését demonstrálták okostelefonokon amerikai kutatók.Ismét kongatják a vészharagot mobilbiztonsági téren, ezúttal az amerikai hadsereg tudományos alapítványának támogatásával folytatott kutatás eredményeit vázolták fel a Rutgers Egyetem…

Komoly politikai vihart okozott az Egyesült Államokban, amikor kiderült – a Pentagon is elismerte tegnap –, hogy iraki felkelők egy fillérekbe kerülő szoftver segítségével behatoltak az amerikai hadsereg robotrepülőinek rendszerébe – és sikerült lehallgatniuk a…

Németország történetében először fordult elő, hogy közel 35 ezer személy egyazon céllal keresettel fordult az alkotmánybírósághoz: a még 2007-ben hozott terrorellenes lehallgatási törvény megváltoztatását akarják elérni azzal érvelve, hogy ez súlyosan vét az alkotmányban…

Az amerikai kormányhivatalok és a hadsereg évente összesen 75 milliárd dollárt költenek hírszerzési tevékenységre - jelentette be Dennis Blair nemzeti hírszerzési igazgató helyi idő szerint kedden Washingtonban.A régóta hétpecsétes titokként őrzött átfogó adatot az amerikai…

A Skype-hívások lehallgatását lehetővé tevő kémprogram írója közzétette a programkjának forráskódját, hogy figyelmeztessen a veszélyre. A vírusirtók gyártói máris kezdik felvenni a listáikra a Minipanzert.Egy svájci lap már 2006 őszén beszámolt arról, hogy a kormányzat…

Jóri András adatvédelmi biztoshoz fordult Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója, mert a büntetőeljárás során olyan anomáliákat tapasztalt, amelyek arra utalnak, hogy a nyomozóhatóság, illetve az ügyészség az állampolgárok személyes adatait érintő…

Egy precedensértékű ügy kapcsán jelentősen emelkedhet a brit bírói gyakorlatban a személyiségi jogok megsértéséért megítélt kártérítési összegek felső határa.Jelentősen megváltozhat a személyiségi jogok megsértésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlat…

Súlyos bűncselekmény, de legalább jogsértés történt akkor, amikor kikerült a Nemzetbiztonsági Hivatalból (NBH) Magyar Bálint oktatási miniszter telefonbeszélgetéseinek szövege - mondta Péterfalvi Attila, aki úgy fogalmazott:"teljesen abnormális ami történt". Az…