Nemzetközi adatvédelmi szabványt sürgettek Nyugat-Berlinben az adatvédelem kérdéseivel foglalkozó 11. nemzetközi konferencia résztvevői.

Alfred Einwag az NSZK adatvédelemi kérdésekben illetékes megbízottja a sajtó képviselői előtt hangsúlyozta: "az adatvédelemnek a nemzetközi információáramlás fejlődésével azonos fontosságot kell kapnia". A kormányoknak a lehető legrövidebb időn belül "azonos törvényes" biztosítékokat kell kidolgozniuk.

A tanácskozáson jelenlévő szakértők véleménye szerint az 1992-re tervezett egységes nyugat-európai piac sajátos intézkedéseket tesz szükségessé, egyebek között a magánszemélyek címére és hitelképességére vonatkozó információk kölcsönös kiadására vonatkozóan. Az Európai Közösség néhány államában kisérleti jelleggel közös rendőrségi számítógépes személyi adatnyilvántartási tervet dolgoztak ki.

Az adatvédelmet sürgetők véleménye szerint az Európai Közösségek jogalkatásán keresztül az Európai Tanács adatvédelmi konvenciójának alapelveit valamennyi tagállam számára kötelezővé kellene tenni. A résztvevők sürgetik továbbá egy független közöspiaci adatvédelmi ellenőrző hatóság létrehozását is. A tizenkét közöspiaci ország közül ötben - Belgium, Görögország, Portugália, Olaszország és Spanyolország - nincs adatvédelmi törvény.

MTI, 1989. augusztus 31.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr941524475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.