Kamerát szerelhetnek minden BKV-s buszra és villamosra év végéig. A BKV az ombudsman jelentésére vár, aztán az önkormányzatokkal is tárgyal. Azt mondják, talán a kamera visszatarthatja az erőszakot. Egyre többször van, hogy sofőrt vagy ellenőrt vernek meg, de fordítva is, hogy ellenőr utast. Szombat hajnalban egy 30 fős társaság például BKV-s biztonsági őröket vert meg, 5-en kórházba kerültek.

Még mindig ott vannak a nyomok a buszmegállóban, ahol egy körülbelül 30 fős társaság BKV-s biztonsági őrökre támadt. A biztonsági őrök is többen voltak - körülbelül 20-an. A buszra vártak - éppen dolgozni mentek. Négy férfivel valahogy összevesztek. Azok először elmentek, egy közeli szórakozóhelyre, és onnan már körülbelül 30-an jöttek vissza.

A biztonsági szolgálat területi igazgatója azt mondta: még nem volt hasonló támadás BKV-s biztonsági őrök ellen: "Váratlanul érte őket, és a támadók üvegekkel, meg mindenféle tárgyakkal mentek nekik, és próbálták őket nagyon megverni." Öt biztonsági őr került kórházba, közülük ketten még mindig ott vannak. Egyiküknek súlyos csonttörése van, tegnap műtötték.

Mikor a rendőrök kiértek, még tartott a verekedés több embert ott azonnal el is fogtak. Most összesen kilenc embert vádolnak csoportos garázdasággal. "7 főt azonnal előállítottak, aztán még kettőt, amikor azok bejöttek a rendőrkapitányságra, hogy érdeklődjenek a társaik után." – mondja a rendőrségi szóvivő.

Csak az elmúlt hetek hírei: villamos sofőrt vertek meg hajnalban, aztán egy buszsofőrt is, aki a saját telefonjával fotózta le a sérüléseit. Egy másik buszsofőrt is megvertek néhány hete, őt a buszban, a sofőrfülkében. Két utas berúgta a sofőr ajtaját, és úgy verték meg. És persze fordítva is egyre több eset volt: amikor az ellenőrök vagy a biztonsági őrök vernek meg utast.

A BKV nyár elején egy buszra és egy villamosra kamerát szerelt. Szerintük ez visszatarthatja az agressziót. Volt egyébként más ötlet is: "Megvizsgáltuk annak a lehetőségét, hogy esetleg még több biztonsági őr lenne a buszokon, de annak hatalmas költségei lennének, 10 milliárd minden évben." – mondja a BKV jogi igazgatója. Ha az ombudsman is, és az önkormányzat is elfogadja, hogy a buszokra biztonsági kamerát szereljenek, év végére akár minden buszon lehet.

TV2 Tények, 2009. augusztus 16.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr681313493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.