Komoly adatvédelmi kételyeket vet fel a Google együttműködése az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatallal (NSA) – állítják amerikai jogvédő szervezetek. A keresőóriás ugyanis a decemberi, Kínából kiinduló hackertámadás után a hírek szerint úgy döntött, az NSA segítségét kéri a hasonló esetek kivédéséhez.

"Együtt kémkedik a Google és az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal" – ehhez hasonló szalagcímekkel volt tele az orosz sajtó, miután a Washington Post megszellőztette a keresőóriás együttműködését az amerikai hírszerző ügynökséggel. Egyelőre azonban úgy tűnik, az orosz lapokban megjelent cikkek túloznak, a kiszivárgott információk szerint ugyanis a keresővállalat egyedül abban kéri a kémügynökség segítségét, hogy elkerülje a decemberihez hasonló kibertámadásokat, illetve, hogy hatékonyabb védelmet nyújthasson felhasználóinak. A Washington Post értesülései szerint a Google kizárólag olyan információkat osztana meg az NSA-val, amelyeket az adatvédelmi politikája lehetővé tesz. A hírszerző hivatal tehát – az eddigi hírek szerint – nem kutakodhatna a Google szolgáltatásait használó felhasználók keresési eredményei vagy e-mailjei között.

Vannak viszont, akik az NSA korábbi botrányos ügyei miatt igen aggályosnak tartják a kémügynökség együttműködését a keresőóriással. Amrit Williams, a Big Fix kiberbiztonsági megoldásokkal foglalkozó vállalat egyik vezetője az USA Today internetes oldalának úgy nyilatkozott: "az NSA egy átláthatatlan szervezet […], így nagy a kockázata annak, hogy a kormány, illetve a hírszerzés illetéktelenül használhatja fel a privát adatokat."

A bizalmatlanságot az okozza, hogy korábban az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal több esetben is titokban kémkedett az amerikai állampolgárok után, nemzetbiztonsági okokból. A hidegháború idején a szervezet elődje indította el a SHAMROCK fedőnevű projektet, amelynek keretében havonta 150 ezer privát távíró-üzenetet hallgattak le és elemeztek az amerikai hírszerző ügynökségek. A 2001-es terrortámadások után pedig ez a szervezet volt az, amely több, mint tízmillió amerikai polgár telefonhívásainak adatait rögzítette a terrorizmus elleni küzdelemre hivatkozva. Az USA Today által 2006-ban nyilvánosságra hozott esetben a legnagyobb közfelháborodást az váltotta ki, hogy az AT&T, a Verzion, valamint a BellSouth telekommunikációs vállalatok különösebb ellenkezés nélkül voltak hajlandók átnyújtani a privát telefonhívások adatait az NSA-nak.

Amerikai jogvédő szervezetek ennek megismétlődésétől tartanak a kémügynökség és a Google együttműködése esetén is, hiszen, ahogy az Electronic Privacy Information nevű szervezet elnöke fogalmaz: "… mindenki tudja, hogy az NSA-nak két célja van: az egyik a biztonság szavatolása, a másik pedig a megfigyelés lehetővé tétele."

Ráadásul a hírszerző ügynökség botrányai mellett a keresőóriás igazgatójának korábban tett kijelentései is növelik az együttműködést ellenzők aggodalmát. Eric Schmidt a CNBC hírcsatornának adott, nagy port kavart interjújában ugyanis a következőket mondta az adatvédelemről: "Az igazság az, hogy a keresőmotorok, ideértve a Google-t, bizonyos ideig megőrzik ezeket az információkat [a felhasználók kereséseiről], és mivel az Egyesült Államok hazafias törvénye [Patriot Act] ránk is vonatkozik, előfordulhat, hogy ezeket az információkat a hatóságok rendelkezésére kell bocsátanunk."

Az eddigi hírek alapján ugyan az internetes óriásvállalat, illetve a Nemzetbiztonsági Hivatal együttműködése szigorúan csak a hackertámadások kivédését szolgálja, azonban ismerve a hírszerző ügynökség múltját, illetve a Google igazgatójának hozzáállását, kérdéses, hogy hosszú távon milyen irányba halad majd kapcsolatuk. A sikerét jelentős részben megbízható, jóságos arculatára építő keresőóriás számra viszont rendkívül nagy a tét, hiszen a privát adataikat féltő felhasználók bármikor átpártolhatnak a konkurens vállalatok szolgáltatásaihoz.

Kitekinto.hu, 2010. február 9.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr31758560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.