2010.01.13. 12:00
A közterületek fenntartása önkormányzati feladat, ezért az azok hasznosítására vonatkozó adatokat nem lehet eltitkolni - vélekedik az MDF. A párt ezért felszólítja a Centrum Parkoló Kft.-t, hozza nyilvánosságra a 2000-2006 közti szerződéseiben szereplő összegeket, segítve…
2010.01.12. 12:00
110 ezer bankkártyát regisztráltak eddig a ppo.hu szolgáltatónál, amely elsősorban autópályamatricát illetve telefonegyenleg feltöltést kínált rendszerén keresztül az ügyfeleknek. Az eddig ingyenes csomagot igénybe vevőket hétfőn 2490 forintos éves díjjal terhelő cég így…
2010.01.12. 12:00
Mark Zuckerberg vihart kavart azzal a kijelentésével, hogy az új társdalmi környezetben már nem érvényesek a régi adatvédelmi elvárások.Hatalmas visszhangot váltottak ki a világ egyik legnépszerűbb online szolgáltatása, a Facebook alapító tulajdonosának szavai, aki San…
2010.01.12. 12:00
Egy civil jogvédő csoport szerint megvan a mód a képek tárolására és továbbítására, de a biztonsági szakemberek szerint erről szó sincs.A sajtó nap mint nap beszámol arról, hogy az utasok számára szerencsés módon végződött detroiti merényletkísérlet után az egész…
2010.01.11. 12:00
Lopás miatt több mint 2 milliárd dollárra perelik Pekinget és az alig használt szoftver fejlesztésében és terjesztésében részt vevő cégeket.Egy kaliforniai szoftvercég beperelte a hírhedt kínai tartalomszűrő program, a "Zöld Gát, a fiatalok kísérője"…
2010.01.11. 12:00
A német igazságügy-miniszter szerint veszélyes a Google üzleti stratégiája, valamint nem eléggé átlátható, hogy miképp bánnak a felhasználók adataival.Szinte egy időben azzal, hogy Sarkozy francia elnök elindította kampányát az internetes cégek, de leginkább a Google ellen,…
2010.01.05. 12:00
A domainekbe írható nem-latin karakterek segítségével a felhasználók átverésének új tere nyílik meg – jelent meg a hír a Gizmodo angol nyelvű IT oldalon.paypal.com - раураӀ.comTalpatlan betűtípussal megjelenítve (mint a legtöbb böngésző címsorában) alig…
2010.01.05. 12:00
A fehérorosz elnök megelégelte, hogy még létezik a szabad beszéd az állam polgárai között, ezért igyekszik az internethasználatot is megregulázni.A nem épp demokráciabarát vezetéséről ismert Fehéroroszország teljhatalmú irányítója, Alekszandr Lukasenko az év végén…
2010.01.05. 12:00
A közösségi oldal szerint a "webkettes öngyilkosságot" kínáló szolgáltatások megsértik a felhasználási feltételeket.A Facebook tegnap közölte, ellehetetleníti a Web 2.0 Suicide Machine névre hallgató oldal elérését a közösségi felülethez, mivel a felhasználók…
2010.01.05. 12:00
A Kingston Technology egyes titkosított pendrive-jairól kiderült, hogy megfelelő eszközök segítségével, a jelszó ismerete nélkül is megszerezhetők a rajtuk tárolt adatok.A Kingston Technology hivatalosan is elismerte, hogy a titkosított pendrive-jai között akad néhány olyan…
Szólj hozzá!
Címkék: it biztonság hardver hír itthon hacker 2010 adatbiztonság
2010.01.04. 12:00
Hétfő reggel indult az adathalász akció, amiben a CIB Bank ügyfeleitől próbálnak jelszavakat kicsalni internetes csalók. A hamis levél és weboldal egészen ügyes, de előbbit a magyartalan nyelvezet buktatja le, utóbbit pedig a Firefox máris tiltólistára tette.Olvasóink, és az…
2010.01.04. 12:00
A rendészeti szervek autóinak rendszámlistája kompletten átkerült az OMV-hez a benzintender miatt. Az MDF szerint az ország nemzetbiztonsági érdekeit veszélyezteti a kormány azzal, hogy egy külföldi tulajdonú céget vont be az állami szervek üzemanyag-ellátásába. Dézsi Mihály,…
2010.01.03. 12:26
Ugyan számos közösségi oldal üzemeltetői már jó úton haladnak, de a Facebooknak és más honlapok működtetőinek bőven még tennivalójuk.Peter Schaar német adatvédelmi biztos a dpa hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az a benyomása, miszerint számos közösségi portál…