Az önkormányzatoknak kevés pénzük van arra, hogy teljesítsék a Közigazgatási eljárásról szóló törvényből fakadó e-kormányzati feladatokat, a második Nemzeti fejlesztési tervben azonban számos forrás szolgálja majd ezeket a célokat. Az Országgyűlés informatikai és távközlési bizottságának tagjai ezenkívül az EDR-rendszerről és az informatikával kapcsolatos kormányzati munkamegosztásról kérdezték Kiss Pétert.
Az idei ciklusban létrejött az Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat, elindult a Kormányzati Ügyféltájékoztató Központ, hatályba lépett az elektronikus ügyintézést lehetővé tevő Ket. (Közigazgatási eljárásról szóló törvény), és lezajlott a készenléti szervek egységes rádió-távközlési rendszerének (EDR) pályázata. Erről Kiss Péter kancelláriaminiszter beszélt az Országgyűlés informatikai és távközlési bizottsága előtt kedden.
Rendben lezárult a készenléti szervek egységes rádió-távközlési rendszerének kiépítésére meghirdetett pályázat, jelenleg a Miniszterelnöki Hivatal irányításával folyik az EDR-titkárság létrehozása - mondta el a miniszter. A titkárság nem állandó létszámmal fog működni, a munkatársak számát az aktuális feladatokhoz igazítják - tette hozzá Baja Ferenc, az e-kormányzati szolgáltatásokért felelős kormánymegbízott. A titkárság a rendszer felügyeletével és monitoringjával foglalkozik majd, az üzemeltetés a nyertes szolgáltató feladata. Tavasszal a fővárosban, a jövő év végére pedig az egész országban működhet az EDR-rendszer.
Kiss Péter szerint bevált az a kormányzati munkamegosztás, amelyben az Elektronikuskormányzat-központ (EKK) a kormányzati e-szolgáltatásokkal, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium pedig a lakosságnak szóló informatikai fejlesztésekkel foglalkozik. Az informatikai alkalmazások elterjesztésében ma a legnagyobb kihívás, hogy a szolgáltatások minden tekintetben megfeleljenek az adatvédelmi követelményeknek - fogalmazott a miniszter.

SG.hu, 2005. december 7.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr481199774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása