Bene László országos- és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány is a Teve utcai rendőrpalotában tartózkodik majd március 15-én, ahol egy csúcstechnikával felszerelt központból irányítják a rendezvények biztosítását. Az új irányítási központban folyamatosan szemmel tartják majd a budapesti térfigyelő kamerák képeit is.

Az őszi eseményekből okulva újfajta irányítási-vezetési elveket és új rendszert alakított ki a rendőrség - mondta Komáromi Endre ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi és közlekedésbiztonsági főosztályvezetője kedden, amikor bemutatta a rendőrség új műveleti központját. Az új rendszernek köszönhetően a budapesti és az országos operatív törzs egy helyről kísérhet figyelemmel és rögzíthet minden eseményt.

Komáromi azt mondta, mára Budapesten minden rendőr fel van szerelve az EDR, vagy más néven Tetra rádióval, amellyel folyamatosan kapcsolatot tudnak tartani egymással. A Tetra parancsnoki változata ráadásul GPS-ként, műholdas helymeghatározóként is működik, tehát a központban nyomon tudják követni az egyes egységek mozgását. A mobiltelefonként is működő Tetra rendszeren keresztül folytatott beszélgetéseket rögzítik, így azokat is, amelyek a március 15-i rendezvények szervezői és a rendőrség közt zajlanak.

Az új irányítási központban folyamatosan szemmel tartják majd a budapesti térfigyelő kamerák és a helyszíneken tartózkodó kamerás mikrobuszok képeit is. A központban a rendőrök rögzíteni fognak minden eseményt, és minden azokra adott rendőri reakciót. A helyszíni parancsnokok olyan laptopokat is kapnak, amelyeket az amerikai hadsereg használ Irakban: ezek ütés-, por- és vízállóak.

Komáromi azt ígérte, minden rendőrön lesz azonosító, és az új rendszernek köszönhetően a parancsnokok is tudni fogják, ki hol, mit csinál éppen. Ezért az ezredes szerint nem fordulhat elő olyan rendőri túlkapás, mint az őszi eseményeken. Kérdésre Komáromi közölte, Bene László országos és gergényi péter budapesti rendőrfőkapitány is a Teve utcai rendőr székházban lesz március 15-én, és együtt irányítják majd a fővárosi műveleteket. Az országos feladatokkal Bene helyettesét, Szabadfi Árpádot bízta meg.

origo.hu, 2007. március 13.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr391232929

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: free Web hosting company 2019.02.17. 10:56:14

A Patriots History Of America - aplicara

Trackback: ipage Web hosting prices 2019.02.14. 21:12:56

Álmodj csak és zenélek – Dreampop a Cocteau Twins-től a Beach House-ig - Recorder

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása