Sólyom László köztársasági elnök szerdán Jóri András ügyvédet jelölte adatvédelmi biztosnak. A Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye szerint, tekintettel arra, hogy a parlament nyári szabadságát tölti, Sólyom László a jelöltjét ősszel fogja személyesen is bemutatni a pártok frakcióvezetőinek.

A jelölést megelőzően az elnöki hivatal konzultált adatvédelemmel és információszabadsággal foglalkozó civil szervezetekkel - olvasható. Az államfőnek azért kellett újabb jelöltet állítania, mert az adatvédelmi biztosi pozícióra korábban javasolt jelölteket az Országgyűlés már négy alkalommal leszavazta. A szükséges parlamenti kétharmados többséget tavaly decemberben Péterfalvi Attila, idén február 25-én Zombor Ferenc, áprilisban Tóth Gábor Attila, május végén pedig az újból jelölt Péterfalvi Attila nem kapta meg.

A köztársasági elnöknek a törvény szerint a sikertelen választás után harminc napja van, hogy új jelöltet állítson. Sólyom László köztársasági elnök egyik alkalommal sem egyeztetett a jelöltekről a pártokkal.
Jóri András 1972-ben született Szegeden. 1997-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán, jogi szakvizsgáját 2000-ben tette le. Folyamatban van doktori eljárása a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudomány Karán, 2004-ben szerezte meg a PhD abszolutóriumot a jogi informatikai doktori programban. Az ELTÉ-n 1999-ben rendszerinformatikus felsőfokú szakképesítést szerzett.

A jelölt 2001 óta ügyvédként praktizál, szakterülete az adatvédelmi jog, informatikai jog, gazdasági és társasági jog. Korábban, 1997-2000 között az adatvédelmi biztos mellett dolgozott, adatvédelmi szakértőként.
2000 óta tagja az Internetszolgáltatók Tanácsa jogi tanácsadó testületének, ahol főként a domain nevek választhatóságával kapcsolatos kérdésekben döntött. 2006 óta az Infomediátor iroda regisztrációs döntnöke. Jóri András 2004 óta szerkeszti az Infokommunikáció és Jog című kiadványt, a www.jogiforum.hu/adatvedelem portált és 2007 óta a www.dataprotection.eu jogösszehasonlító portált is.

2006 óta előadója a PTE ÁJK infokommunikációs szakjogász képzésének, több, adatvédelemmel és adatbiztonsággal foglalkozó konferencia programbizottságának is elnöke volt. 2005-ben jelent meg adatvédelmi kézikönyve, emellett több adatvédelemmel, tartalomszabályozással és elektronikus információszabadsággal összefüggő könyvfejezetet, cikket is jegyez.

Jóri András 2000-ben Phare-ösztöndíjjal volt Nagy-Britanniában, és tanulmányt írt az Igazságügyi Minisztériumnak a brit adatvédelmi jogról és a hitelinformációs rendszerek nagy-britanniai szabályozásáról. 2004-ben Eötvös-ösztöndíjas volt az Universität Wien-en, ahol a német nyelvű jogirodalmat kutatta a 2005-ben kiadott adatvédelmi kézikönyv elméleti-történeti fejezetének elkészítéséhez. Jóri András angol és német nyelvből egyaránt középfokú nyelvvizsgával rendelkezik, hobbija az utazás, a szépirodalom, az építészet és az épületfotózás.

Metropol.hu, 2008. június 25.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr701216448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása