Jogerősen is nyilvánosnak és közérdekűnek nyilvánította a Fővárosi Ítélőtábla a kormányülésekről készített összefoglaló dokumentumokat, amelyekért közel egy éve indított polgári pert a Társaság a Szabadságjogokért. Mostantól - az államtitkok kitakarása mellett - bárki beleolvashat, hogy miről vitatkoztak zárt ajtók mögött a kormány tagjai. Az ugyanakkor továbbra sem ellenőrizhető, hogy mit takarnak ki a Miniszterelnöki Hivatalban a közreadott dokumentumokból.

Bárkinek joga van belenézni a zárt kormányülésekről készített összefoglaló dokumentumokba, a kormány tagjainak megbeszéléseit dokumentáló iratokat kérésre nyilvánosságra kell hozni - mondta ki kedden jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla. Az iratok kiadásáért a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet indított próbapert, amely részleges sikerrel zárult.

A kedden kihirdetett ítéletnek két fő tanulsága van - mondta az [origo]-nak Hüttl Tivadar, a TASZ adatvédelmi és információszabadság programvezetője. "Egyrészt kimondták, hogy a kormányülésekről készült dokumentumok nyilvánosak, másrészt viszont kiderült, hogy az államtitkokat ma Magyarországon szinte lehetetlen felülvizsgálni."

Nem lehet mindent tikosítani

A TASZ a kormányülésekről készített hangfelvételek, az azok alapján írt összefoglalók és az összefoglalókhoz tartozó mellékletek nyilvánossága érdekében indított polgári pert 2008 februárjában. Mivel a kormányüléseken gyakran elhangzanak olyan államtitoknak minősített információk, amelyek ezekbe az összefoglalókba bekerültek, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) a dokumentumokat korábban teljes egészében titokká nyilvánította. A TASZ ugyanakkor azzal érvelt, hogy az egész dokumentumot nem, csak az abban lévő egyes konkrét információkat lehet titkosítani.

A bíróság helyt adott az érvelésnek, ezért a MeH a jövőben az államtitoknak nyilvánított információk kitakarásával köteles kiadni a kormányülések összefoglalóit és azok mellékleteit az érdeklődőknek. "A per során a MeH küldött nekünk már több ilyen dokumentumot, és most még többet fogunk megkapni" - mondta a bírósági döntés gyakorlati hasznáról Hüttl Tivadar. A kormányülések hangfelvételeit azonban nem nyilvánította közérdekűnek a bíróság, azok nyilvánosságra hozatala a miniszterelnök hatáskörébe tarozik.

A MeH-től eddig kapott dokumentumok jó része Hütl Tivadar szerint a sok kitakarás miatt szinte használhatatlan, de azért akadtak adatok, amelyek érdekes dolgokat tartalmaznak. A kapott dokumentumokat a TASZ rendszerezi, és hamarosan feltölti honlapjára - mondták a jogvédő szervezet munkatársai.

A bíróság által nyilvánosnak ítélt dokumentumokból és mellékletekből többek között az derül ki, hogy az adott kormányüléseken adott tárca milyen javaslatokat fogalmazott meg, azt ki támogatta, ki ellenezte, és végül milyen döntés született. Szó van bennük különböző támogatásokról, pénzek elosztásáról, ugyanakkor a TASZ szerint a döntést megelőző vitát, a döntés-előkészítő folyamat dokumentációját a MeH továbbra is titokkén fogja kezelni, és kitakarja. Ez akkor derül ki, ha megküldik az összes dokumentumot: a TASZ a 2007. augusztusi és szeptemberi ülések anyagait kérte ki, ami hatalmas papírhalmot jelent majd.

Felülvizsgálhatatlan titkosítás

A megnyert per szépséghibája, hogy továbbra sem ellenőrizhető, mit takarnak ki az átadott dokumentumból a Miniszterelnöki Hivatalban. "Próbáltuk elérni, hogy a bíróság érdemben vizsgálja meg, szabályszerű volt-e az államtitokká nyilvánítás az egyes dokumentumokban, ezt azonban elutasították" - mondta Hüttl Tivadar. "Az államtitok törvényi feltétele, hogy legyen valami konkrét védendő érdek, például a honvédelem vagy központi pénzügyi érdek, amit védeni kell. Ennek a vizsgálatát próbáltuk elérni, de nem sikerült."

A TASZ szerint ezért a keddi ítélet azt is mutatja, hogy ma Magyarországon egy államtitokká minősítési eljárást - ami egy alapjog korlátozását jelenti - érdemben felülvizsgálni bíróság előtt nem lehet. A TASZ lát ugyan rá jogszabályi lehetőséget, ezt a véleményét azonban a bíróság nem osztotta. Az ügyön sokat lendítene, ha elfogadnák az országgyűlés előtt fekvő, a minősített adatok védelméről szóló törvényjavaslatot, erre viszont a TASZ szerint jelenleg politikai okokból nincs sok esély.

origo.hu, 2009. január 20.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr51775785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása