Meglepett és kicsit meg is ijesztett az az online térkép, amit a napokban kaptam e-mailben az egyik barátomtól. Bár az utóbbi években sorra jelennek meg az újabbnál újabb internetes útvonalkeresők, műholdas felvétellel és háromdimenziós képekkel gazdagított mappa mundik, ez a – számomra legalábbis – legfrissebb szolgáltatás mégis valahol átlépett egy határt.

A címet beírva ugyanis nem csupán a célállomás jelenik meg egy ponttal megjelölve az elektronikus térképen, hanem a keresett épület embermagasságból készített fényképe is láthatóvá válik a képernyő sarkában. Sőt, a felvételt az egész monitorra kinagyítva az egér segítségével az utcában minden irányban körbetekinthetünk. Szó se róla, a honlap igen hasznos lehet, ha ismeretlen címre igyekszünk, és a gyakran hiányzó vagy igen nehezen olvasható házszámok böngészése helyett már messziről megismerjük a környéket, és tétovázás, esetlenkedés vagy bizonytalan körözgetés helyett egyből határozottan leparkolhatunk.

A térkép akkor válik orwellivé, amint beírjuk a saját lakcímünket, és megjelenik a házunk, bepillanthatunk a kerítésen át kertünkbe, megnézhetjük az utcán álló autónkat. Tudatosodik bennünk, hogy ezúttal nem egy távoli műhold továbbított madárperspektívából felvételeket, hanem mindehhez arra volt szükség, hogy valaki fáradhatatlanul házról házra járja a város utcáit, és szorgosan, precízen, szinte méterről méterre panorámaképeket készítsen. Emlékez he tünk is a hírekre, nemrég tudósítottak arról, hogy vitát gerjesztett a Google térképkészítő kamerájának munkája.

Olyan érzésünk támad, hogy ezzel a különös térképpel bárki egy kattintással a személyes életterünkbe hatolhat, az ajtónk előtt teremhet, holott tudva tudjuk, hogy az utca mindenkié, és világszerte akár száz számra is őrizhetnek ismeretlenek képet a bensőségesnek hitt környezetünkről, ha valamiért fontos nak tartották, hogy megörökítsék. Itt azonban egy rideg kataszter, egy katonásan rendszerezett adatbázis részévé válunk a személyes miliőnkkel valahogy mi is.

Persze csak áttételesen: és ez a legfurcsább csavar az egész történetben. A feldolgozás során ugyanis nem csupán automatikusan társították a címekhez a megfelelő képeket, hanem előtte gondosan eltávolítottak róluk minden "személyes" részletet: letakarták a gépko csik rendszámát, és kitöröltek minden – embert.

Elnéptelenedett házakat, kihalt utcákat, néma várost őriz a világhálós adatbank – elvégre ez csak egy térkép, pusztán tájékoztatni akar. És persze kínosan törekszik arra, nehogy jogosulatlan adatot közöljön. Így fordul elő, hogy az amúgy is a nélkülözhetőségtől, az összetéveszthetőségtől, a személytelenségtől rettegő, a nyilvántartásokban csupán különböző kódokkal, számsorokkal őrzött ember immár a saját otthonánál is szemmel láthatólag mellőzhetővé válik.

Metropol.hu, 2009. augusztus 3.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.