Ficsor Ádám távozása, azaz szeptember közepe előtt kormány elé vinné a "dossziétörvényt", s ezután akár a pártok közti egyeztetés is megkezdődhet – értesült lapunk. A titokminiszter jú ni us ban még augusztus végére ígér te a törvényjavaslatot. A feladat információink szerint bonyolultabb, mit hitték, ám ennek ellenére gőzerővel folyik a munka, és a Kenedi-bizottság által "megtalált" mágnesszalagokon is dolgoznak. A készülő jogszabály tartalmáról azonban sok érdemit nem tudni.

Ficsor Ádám titokminiszter távozása előtt túl kíván esni a Kenedi János vezette történészbizottság jelentése alapján készülő törvényjavaslat tárgyalásán – értesült lapunk kormány közeli forrásból. Ez azt jelenti, hogy szeptember közepéig, azaz Ficsor távozásának időpontjáig tárgyalná a kabinet a rendszerváltás előtt keletkezett állambiztonsági iratok helyzetét rendező "dossziétörvény" ügyét. Röviddel ezután pedig meg lehetne kezdeni a pártok közötti egyeztetéseket is a jogszabály ügyében, s nincs kizárva, hogy még ez is Ficsor regnálása idején történne. Maga a törvény ugyanakkor várha tóan már csak később kerülne az Ország gyűlés elé. Ez a menetrend nagyjából egybeesik azzal, amelyet Ficsor Ádám még júniusban előirányzott. Ekkor – Gulyás József SZDSZ-es képviselő kérdésére adott válaszában – a titokminiszter azt közölte: a törvényjavaslaton az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium dolgozik, s azt a kabinet augusztus végén tárgyalhatja. Ficsor arra is kitért, hogy az Ország gyűlés elé reményei szerint az őszi ülésszak elején kerülhet a javaslat. A néhány héttel kitolt határidőt informátoraink azzal magyarázták, hogy a munka nehezebbnek bizonyult, mint azt eredetileg gondolták. A javaslat összességében több mint féléves csúszását azonban már korábban is ezzel magyarázták.

A Kenedi János vezette bizottság 2008. szeptember 11-én adta át jelentését a kormánynak, s a kabinet először tavaly december 15-re ígérte azt, hogy a bizottsági jelentés tanulmányozása után elkészítik az új törvényt. Ez az időpont végül január elejére, majd közepére módosult, aztán pedig – egészen Ficsor júniusi válaszáig – a kormány, érthető módon, tartózkodott újabb határidők megadásától. Korábban a munkát hátráltathatta az is, hogy Kenediék felhívták a figyelmet az úgynevezett mágnesszala gokra is, amelyek elemzése jelenleg is folyamatban van. Lapunk egyébként úgy tudja, hogy a törvényjavaslatról és a mágnesszalagokról hetente egyeztetnek a szakértők, s gőzerővel folyik a munka, hogy mielőbb elkészüljenek a javaslatokkal.

A határidőkön túl a konkrét törvényjavaslatról ugyanakkor csak a szakértők tudhatnak pontosat. Annyi bizonyos: a törvény koncepciója már elkészült, s jelenleg a szövegezésen dolgoznak a rendészeti tárcánál. Számos korábbi kijelentés alapján az sejthető, hogy Kenediék javaslataihoz képest lényegesen visszafogottabb, s valószínűleg a történészeket kevéssé kielégítő javaslat születik majd. Ficsor – ahogyan elődje, Szilvásy György is – azt közölte korábban, hogy nem kívánnak alkotmányt módosítani a szabályozás elfogadásához. A titokminiszter korábban azt közölte: a "szabályozás számos, alkotmányban deklarált alapjogot érint, így a rendelkezések megfogalmazásakor igen körültekintően kell eljárni".

Az alkotmánymódosítás azért lett volna talán a legfontosabb, hogy tisztázzák a közszereplők és a közérdekű adatok fogalmait. Enélkül ugyanis nem fog mindenki közszereplőnek minősülni, aki valamilyen aktában szerepel, s így a róla szóló adatok sem lesznek nyilvánosak. Kenediék javaslata szerint ez lenne a megfelelő megoldás a titkosszolgálati iratok sorsának rendezésére. Egy Népszavában megjelent Szilvásy-interjúból az is kiderült, hogy valamelyest módosítanák a történészeknek és szakértőknek sok problémát okozó bírósági bizonyítás rendjét is. Jelenleg ugyanis szinte lehetetlen a bíróság előtt bizonyítani valakiről, hogy ügynök volt. Ehhez olyan irategyüttesre lenne szükség, amely – szakértők szerint – szinte csak kivételes esetekben van meg. (A becsült kétszázezer beszervezettből néhány százat lehetne azonosítani.) Azt sem tudni egyelőre biztosan, hogy egy új törvényt alkotnának, vagy a 2003-as iratok sorsát valamelyest szabályozó Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárára (ÁSZTL) vonatkozó jogszabályt módosítanák.

Nepszava.hu, 2009. augusztus 13.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr461309879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása