36 ezer eurós, azaz mintegy tízmillió forintos büntetésre ítélte szerdán a német Nordrhein-Westfallen tartomány adatvédelmi biztosa a Lidlt, mivel a Magyarországon is jelen lévő német diszkontlánc belső aktákat vezetett alkalmazottai betegségeiről.

Az ítélet indoklása szerint a munkaadói gondoskodás keretébe semmiképpen sem fér bele a munkavállalók betegségeinek kutatása és az így nyert adatok szisztematikus rögzítése, adja hírül az osztrák Die Presse.

A botrányt még tavasszal robbantotta ki a német Spiegel című hetilap, amely arról számolt be, hogy a Lidl - törvénytelen módon - belső aktákat vezetett az alkalmazottak betegségeiről. Eszerint az áruház dolgozóinak betegállomány után egy formanyomtatványt kellett kitölteniük, s ezen fel kellett tüntetni az adott betegség okát, illetve jellegét. A szóban forgó dokumentumokra egyébként véletlenül talált rá egy bochumi hölgy egy szemeteskosárban, majd értesítette a lap szerkesztőségét.

A hivatalos vizsgálat megállapította, hogy legalább négy, Nordrhein-Westfallen tartományban lévő Lidl-üzletben vezettek a dolgozó betegségeiről aktákat, részben a dolgozók tudta nélkül, és ezzel durván megsértették az adatvédelmi törvényt.

A Lidl németországi vezetője egyébként korábban nem cáfolta, hogy éltek a szóban forgó "betegségkutató" formanyomtatványok eszközével. Elismerte, hogy e meglehetősen sajátos eszköz nem felelt meg az adatvédelem előírásainak, azt állította ugyanakkor, hogy csupán az alkalmazottak egészségi állapotáról kívántak tájékozódni.

A hazánkban jelen lévő német diszkontlánc hírnevét tavaly egy megfigyelési ügy csorbította. Akkor arra derült fény, hogy a vállalat vezetői hosszú időn keresztül magándetektívekkel, illetve rejtett kamerák segítségével figyeltették az alkalmazottakat, "jegyzőkönyvezve" a munka során, több esetben ugyanakkor a munkahelyen kívül is tanúsított szokásaikat - például azt, hogy ki kivel beszél, vagy hányszor megy ki a mellékhelyiségbe.

Az akkori ügy óriási botrányt váltott ki, s a Lidl vezetősége nyílt levélben kért bocsánatot mind az alkalmazottaktól, mind a vásárlóktól.

Mfor.hu (via DiePresse.com), 2009. augusztus 20.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr911332280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása