Mivel Észtországon kívül más állam nem jelentkezett az új európai uniós központi biztonsági adatbázis házigazdájának, így minden bizonnyal a balti ország lesz a befutó.

A balti állam az egyetlen szóba jöhető helyszín az Európai Unió új biztonsági szupernyilvántartása számára. Az Európai Bizottság tájékoztató anyaga szerint a Globális IT-rendszerek Operatív Irányítását Végző Ügynökség három meglévő nyilvántartást fogna össze. Ezek az első és a második Schengeni Információs Rendszer (SIS, illetve SIS II), a Visa Információs Rendszer (VIS), valamint az EURODAC Regiszter. Utóbbi kettőben a nem európai uniós tagállamokból a schengeni övezetbe beutazó személyek, a menedékjogot kérők és az illegális bevándorlók biometriai adatait (ujjlenyomat-mintáit, digitális fotóit stb.) gyűjtik össze.

A tervek szerint az új hivatal később más adatbázisok felügyeletét is átvenné. Az elképzelések alapján Ausztria lehet a SIS- és a VIS-adatok tartalék gyűjtőhelye, míg az EURODAC esetében Luxemburgba kerülnének a biztonsági másolatok. Michael Spindelegger osztrák külügyminiszter szóvivője az ORF-nek megerősítette, hogy Ausztria támogatja Észtországot, mint helyszínt.

Az Európai Unió azt szeretné, hogy a jövő évtől az EU különböző biztonsági hivatalai kizárólag a központi ügynökségen keresztül kérhessenek ki biometriai és más információkat. Az egyes intézményeket a Secured Trans European Services for Telematics between Administrations (sTESTA) nevű európai uniós belső kommunikációs hálózaton keresztül kötnék össze. Ezt az infrastruktúrát használja többek között az Europol is.

Adatvédelmi szakemberek és polgári jogi szervezetek bírálták az Európai Unió terveit. Aggodalmuk érthető, hiszen az egyetlen helyen való adatgyűjtés növeli az adatvesztés kockázatát. Az Európai Bizottság ugyanakkor úgy reagált a felvetéseikre, hogy ez a megoldás hatékonyabbá teszi az erőforrások kihasználását, egyúttal hozzájárul a költségek csökkentéséhez. Az új ügynökség működése az első három évben várhatóan 113 millió eurót emészt majd fel.

Peter Hustinx európai adatvédelmi biztos idén júniusban bírálta az EU belügyi politikusainak adatéhségét és ellenőrzési őrületét. Úgy tűnik, szavai süket fülekre találtak.

SG.hu, 2009. augusztus 25.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr581337804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása