Véletlenül lett belőlem médiaszemélyiség –mondja Barczi Imre informatikus, akit egy különös felkérés tett ismertté, legalábbis azok között, akik az Internettó, vagy a blog.hu alapítójaként még nem találkoztak a nevével. Több szakértőtársával együtt azt a feladatot kapta, hogy mentsen meg az utókornak 18 tekercs, 2060 végéig titkosított mágnesszalagot. Mindezt eszközök, valamint olvasási jog nélkül, viszont szigorú ellenőrzés alatt. Ami nem is meglepő, ha igaz, hogy a szalagok a rendszerváltás előtti állambiztonsági szervek hálózati személyeinek, kémelhárítóinak, valamint a megfigyelteknek az adatbázisát tartalmazzák – érintetlen formában.

– Hogyan kerül a hazai internetes közösség egyik fenegyereke a Nemzetbiztonsági Hivatal székházába?

– Elöljáróban annyit, hogy véletlenül alakult úgy, hogy én lettem a bizottság tagjai közül "a médiaszemélyiség". Novemberben, amikor végeztünk a szalagok lementésével és elkészült egy bürokratikus stílusú jelentés, úgy határoztunk, hogy kellene írni egy ennél közérthetőbbet is. Így rám esett a választás, hogy az Élet és Irodalomban összegezzem a bizottság ténykedését, azután pedig meghívtak előadni az OSA konferenciájára, így én lettem az arca ennek a bizottságnak. A kérdésre válaszolva, mindig is szerettem érdekes projekteket csinálni, fiatal koromban például a honvédségnek készítettem egy fekete dobozt kiértékelő szoftvert, 1989-ben az első tévés betelefonálós játékokon dolgoztam az MTV-ben, síndiagnosztikai szoftvert fejlesztettem a MÁV-nak és sorolhatnám. Később az Internettó is erről szólt: minimális pénzből olyasmit csinálni, ami még nincs. Úgyhogy itt is a projekt izgalmassága ragadott meg, ez is olyan feladat, amit még senki sem csinált.

– Főleg nem az NBH székházában, civilként... Szürreális élmény lehetett.

– Az is volt. Már eleve az nagyon menő volt, hogy parkolhattam az NBH parkolójában. Főleg az elején volt klassz élmény, mondjuk a titkosszolgálat udvarán cigizni a helyiekkel, de idővel megszoktam a légkört, az pedig inkább kényelmetlen volt, hogy be kellett járni a Falk Miksába. Még telefont sem vihettem be magammal, nemhogy a laptopomat, márpedig mindig laptoppal járok, azon jegyzetelek. Úgyhogy eléggé el voltam vágva a külvilágtól. Próbáltam először kézzel jegyzetelni, de az nem nagyon ment... Végül kértünk egy számítógépet a szobánkba, amivel netezhettünk, de így is olyan volt, mintha üvegkalickába zártak volna. A gépre lehetett ugyan letölteni, de onnan semmi nem kerülhetett ki, csak egy pendrive-on keresztül, úgy hívták, hogy műveleti pendrive. Komolyan. Szólni kellett, hogy letöltöttél valamit, és át akarod másolni, ilyenkor telefonáltak egyet, bejött egy ember a pendrive-jával, aki ellenőrizte a fájlt, és ő másolta át a gépre, amivel a szalagolvasókat vezéreltük.

– NBH-s tagjai is voltak a bizottságnak. Ők döntötték el, hogyan dolgozhatnak?

– A munkamegosztás úgy nézett ki, hogy mi tanácsadóként javaslatokat tettünk, de a titokgazda döntötte el, mit lehet és mit nem. A két ember közül, akikkel együtt dolgoztunk, az egyik a bizottság elnöke volt, ő terjesztette a titokgazda elé, ha valami kérésünk, gondunk volt. Nem volt olyan, hogy fontos kérdésben nemet mondott volna. Az NBH részéről egy informatikus és egy projektmenedzser vett részt a munkában, akik szintén segítőkészek voltak. Nekik az volt a feladatuk, hogy a munka sikeres legyen, úgyhogy nem is volt konfliktusunk. Nyomást is csak annyiban éreztünk, amennyiben azt a titkosszolgálati protokoll megkövetelte. Más kérdés, hogy eggyel beljebb voltak-e akadályozó tényezők, ebbe én nem látok bele.

– Ahogy írta, munkájuk első heteiben a neten keresgéltek.

– Igen, meg kellett találnunk és lecsapolnunk azt a tudást, amellyel egyikünk sem rendelkezett a hetvenes évekbeli olvasókkal meg szalagokkal kapcsolatban. Az igazán fontos információkat szakmai fórumokon, archívumokban találtuk meg – például a szalagok kisütésének módját is. Egy fekvő olvasóegységről van szó, üveglappal lezárva, amelyben a szalagot görgők vezetik, egy erős mechanikával, és ha a szalag öreg és nyúlóssá válik, a mechanika eltépheti. Mi téptünk tesztszalagot, vicces volt visszanézni videón.

– Végig megfigyelés alatt voltak?

– A szobánk be volt kamerázva, és úgy kellett dolgoznunk, hogy a szalagokat lássák a kamerák. Ez amúgy jogos, mert egy áramszünet is elég lett volna ahhoz, hogy a sütésnél a hőkamra programja nullázzon, és például az előírt 30 óránál tovább süsse a szalagokat.

– Mesélte az OSA konferenciáján, hogy az NBH főigazgatója is be-benézett önökhöz...

– A munkát úgy kell elképzelni, hogy kiadsz egy parancsot az olvasónak a szalagon lévő fájl beolvasására. Ennek a parancsnak csak annyi eredménye lesz, hogy a beolvasás sikeres vagy nem, s ha az, milyen hosszú a fájl. Az elején még ezt a parancsot is a titokgazda írta be, tehát az NBH akkori főigazgatója, Laborc Sándor. Júniusban, az első olvasáskor ő ült a monitor előtt, amit mi nem láthattunk. Mi a szoba másik sarkából izgultuk végig, amíg ő beolvasott valamit, s megnézte. Először azt mondta, hogy ezen nincs titok, megnézhetitek. Megnéztük, nem sikerült a beolvasás, vissza a géphez, újra próbáltuk, megint ő adta a parancsot a gépnek, és így tovább. A titokgazda a felügyeletet nem személyesen gyakorolta mindvégig, hanem később már egy megbízottján keresztül. Egy idő után már magunk olvashattunk, felügyelet alatt. Tehát a beolvasási parancsokat magunk adhattuk, a másolásokat, hibákat megnézhettük, így gyorsabb és hatékonyabb is volt a munka. Amikor a végén az igazi mentést megkezdtük, már Balajti Lajos volt az NBH főigazgatója. Ekkor már – tavaly novemberben – a szalagról lementett fájl egy darabját mutattuk meg, amire azt mondta, hogy csak krikszkrakszokat lát. Ezután a fájlt konvertáltuk, az eredményre már azt mondta, hogy érthető adatokat is lát.

– Mégis, a titokgazda iktatószámokat láthatott vagy akár neveket is?

– A lementett fájlokban a konvertálás után is maradnak a laikus számára érthetetlennek tűnő karaktersorok, a szövegmezők viszont rendesen látszanak. Bármilyen bejegyzés szerepel az adott oldalon, az látható lesz. A fájlok hosszából azt lehet valószínűsíteni, hogy sok, rövid rekord szerepel bennük. Mint egy katalógus.

– Miért nem tudták minden kétséget kizáróan megállapítani a nyilvántartások hitelességét?

– A szalagokkal az a probléma, hogy túl későn kerültek elő. Tizennyolc évet sötétben töltöttek, nem voltak átforgatva. Egy olvashatatlan aláírás és egy szabvány NBH-s pecsét volt csaka borítékokon, amikben a szalagokat tárolták. Ez könnyen manipulálható, ahogy a fájl fejlécében szereplő dátum és méret is. A szalagokon volt egy tollal írt címke, eszerint a használatba vétel első időpontja 1990. januári, a fájldátum pár nappal későbbi. Tehát elvileg ekkor írták fel az adatokat. A szalagok állagából annyit valószínűsíthetünk, hogy az elmúlt években nem nyúltak hozzájuk, de 2000 előtt bármi történhetett. Nem akarom azt sugallni, hogy manipulálták, de az ellenkezőjét sem állíthatom biztosan.

– A Kenedi-bizottság jelentése szerint egészen 1995-ig folytatódott az állambiztonsági iratok törvénytelen megsemmisítése, tehát, ha bárki el akarta volna tüntetni a papíron már megsemmisített iratok összes nyomát, arra öt éve lehetett. Ha belenyúltak ebben az idősávban a nyilvántartásokba (1995 és 2000 között), arról tudnának?

– Kezdjük ott, hogy a szalagot nem lehet sem módosítani, sem megvágni. A szalagok három másolatban vannak meg, ezek adattartalma pedig biztosan egyezik. Ha bele akarnak nyúlni, akkor sokkal egyszerűbb az eredeti szalagról beolvasni az adatokat, majd egy új szalagra felírni egy rövidebb adatállományt. Maradjunk annyiban, hogy nem lehet biztosan megmondani, mikor írták fel az adatokat.

– Ha legalább a monitoron láthatták volna a beolvasások eredményét, akkor vajon kizárhatták volna a manipulációt?

– Teljes mértékben nem, de nagyobb biztonsággal mondhattunk volna véleményt.

– De legalább mostantól már biztosan nem manipulálható a három nyilvántartás... Vagy ez sem olyan biztos?

– Mostantól a manipuláció kizárható. A fájlokról több lenyomatokat készítettünk, ezek a legapróbb változtatást is jelzik. A lenyomatkód olyan, mint a DNS; a reprodukálására nagyjából akkora az esély, mint arra, hogy egymás után húsz héten át lesz ötösöd a lottón.

Gyarmati maradhat az állambiztonsági levéltár élén

Katona Béla, az Országgyűlés elnöke kezdeményezte Gyarmati György parlamenti bizottsági meghallgatását - közölte az Országgyűlés sajtószolgálata. Ez azt jelenti, hogy a házelnök ismét Gyarmatit jelöli az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárának főigazgatói posztjára. A pályázatot decemberben írták ki; a jelenlegi főigazgatón kívül ketten pályáztak a tisztségre: Markó György, aki Gyarmati elődje volt, illetve Varga László levéltáros. Közülük tehát Katona Béla Gyarmatit terjesztette fel (annak ellenére, hogy a főigazgatót számos kritika érte kutatók részéről az állambiztonsági iratok kutathatóvá tétele ügyében); a régi-új főigazgató újabb hét éven át vezetheti a levéltárat.

NOL.hu, 2010. február 16.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.