A Fidesz az új médiatörvényben a régi elképzelések szerint összevonná az ORTT-t és az NHH-t, és talán szabályozná az internetet is. Az új médiatestületben nem lennének pártdelegáltak, viszont a mostani fideszes ORTT-tag Szalai Annamária vezethetné.

A Stop.hu információi szerint a Fidesz egyik első döntésével összevonná a Nemzeti Hírközlési Hatóságot és az Országos Rádió és Televízió Testületet, az új médiahatóság élére pedig Szalai Annamária, a Fidesz jelenlegi ORTT-delegáltja a legesélyesebb.

Az NHH és az ORTT összevonása már az új médiatörvény tervezetében is szerepelt, a 2008 végén elvérzett változat egyik nagy támogatója éppen Szalai Annamária volt, aki az új testületben akkor még csak alelnöki posztot kapott volna. Az elnök akkor még a Hírszerző szerint Sarkady Ildikó, a Gyurcsány-kormány digitális átállásért és a kormány audiovizuális politikájáért felelős kormánybiztosa szeretett volna lenni.

Az új, kiterjesztett hatáskörű médiatestület az új médiatörvény 2008. végi verziója szerint igazi médiarendőrségként működött volna, például a törvény szövege szerint jogában áll volna a rendőrséggel együtt házkutatást tartani a szerkesztőségekben vagy az újságírók lakásán, számítógépeket foglalhatott volna le, sőt ajtókat törhetett volna be. Később a média nyomására ezeket a pontokat kiszedték a készülő törvény szövegéből, de a Fidesz által támogatott új médiatörvény hasonlóan kemény elemeket tartalmazhat.

A Stop.hu úgy tudja, az új médiatestület ellenőrzési jogot kapna az internet fölött is. Az biztos, hogy készültek ilyen munkaanyagok, de úgy tudjuk, egyelőre a Fidesznek még nincs konkrét elképzelése arról, mennyire is szabályozza azt a területet.

A legnagyobb különbség a 2008. végi és a mostani elképzelések között, hogy a Fidesz az új médiatestületet most már nem az ORTT, hanem inkább az NHH mintájára alakítaná ki. Ez azt jelentené, hogy nem lennének pártdelegáltak, vagyis a médiahatóság kizárólag közalkalmazottakból állna, a fejét pedig a köztársasági elnök nevezhetné ki a miniszterelnök javaslatára, a parlament jóváhagyásával.

A Stop.hu úgy tudja, az NHH és az ORTT összevonásával a Fidesz azt szeretné elérni, hogy jelentős végkielégítés nélkül távozzon Rozgonyi Krisztina, akinek 2013-ig szóló kinevezése van a Nemzeti Hírközlési Hatóság élére.

index.hu, 2010. április 27.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr131956076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása