A cseh Állami Gyógyszerellenőrzési Intézet az adatvédelmi törvényeket sértő adatokat gyűjt a betegekről – írja a Lidové Noviny. A Hospodárské Noviny szerint a szlovák erdészetek nem a megpályázott célra használják fel az uniós támogatásokat.

A cseh Állami Gyógyszerellenőrzési Intézet jogtalanul gyűjt adatokat a betegekről – derül ki az Adatvédelmi Hivatal vizsgálatából. A hivatal vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy a gyógyszertárak olyan adatokat is kiadnak az intézet számára, melyekkel megsértik az adatvédelmi törvényt. Az intézetnek augusztus végéig van ideje, hogy felsorakoztassa érveit maga mellett, és hogy benyújtsa a vizsgálattal kapcsolatos ellenvetéseit. Az esetleges szankciókról, büntetésekről az Adatvédelmi Hivatal ezután dönt.

Az Állami Gyógyszerellenőrzési Intézet központi tárhelyéhez eddig az ország 2600 gyógyszertárából mintegy 1450 csatlakozott. A patikák interneten keresztül megküldtek az intézet részére minden adatot az általuk receptre kiadott gyógyszerekről, a páciensekről, valamint a receptet kiállító orvosokról is. A központi tárhely teszi lehetővé többek között az elektronikus receptek használatát vagy a betegeknek felírt gyógyszerek számontartását is.

Amennyiben az Adatvédelmi Hivatal döntése érvényben marad, annak kellemetlen következményei lehetnek a betegekre nézve is. Ebben az esetben ismételten el kell halasztani annak a rendszernek a bevezetését, amely a felírt gyógyszerek nyilvántartásával megakadályozná, hogy a betegeknek egymással egy időben nem szedhető gyógyszereket írjanak fel az orvosok. Az Adatvédelmi Hivatal szóvivője elmondta, lehetséges, hogy az összes olyan adat törlését elrendelik, amely sérti az adatvédelmi törvényt. Hozzátette, hogy olyan megoldást igyekeznek találni, amely nemcsak a személyiségi jogokat védi, de az intézet eredetileg kitűzött céljának megvalósulását sem gátolja.

MNO.hu (via lidovky.cz), 2009. augusztus 5.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr71293444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása