A Fővárosi Önkormányzat programjában 35 aluljáró szerepel, melyekben a következő 3 évben a munkálatokkal megbízott Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. jelentős állapotjavításokat hajt majd végre – számolt be a Heti Válasz Online. A Nyugati téri aluljárót ugyanakkor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Hajléktalanokért Közalapítvány hozná rendbe.

A Nyugati téri aluljáró esetében első körben a tervek között a környezet rendbetétele, a törött ablakok, járólapok cseréje, a terület megtisztítása szerepel. A hajléktalan-problémára a közelben nyíló ellátó központ hozhatna megoldást, a közbiztonság megjavítását pedig kamerás térfigyelő rendszerrel segítenék elő. A segélyszervezetek tervei szerint kocsmák körüli italozók helyett kávéházakban és teázókban újságot olvasó utazók, a zokni árusok és bóvli hegyek helyén pedig posta, okmányiroda, ügyfélszolgálat és játszóház lenne.

Nem csak a Nyugati alakul át, hanem a Blaha Lujza tér, az Örs vezér tere, az Astoria, a Kálvin tér, a Nagyvárad tér is. Felújításra és kamerázásra összesen 3 milliárdot költ a főváros, ebből a legtöbbet az Üllői út - Könyves Kálmán körúti valamint a Váci út - Károly Róbert körúti aluljáróra fordítanak majd. A programban javítják az aluljárók műszaki állapotát, gyakoribbá válnak a takarítások és kiépül a térfigyelő kamerarendszer. Utóbbi már 2010-re meglesz a főváros vezetése szerint, míg a többi ígéretet 2012-ig váltják valóra.

Ezen kívül jövőre 3 öko-aluljárót is kialakítanak a fővárosban: az Astorián, a Blaha Lujza téren, valamint a Ferenciek terén. Ennek lényege, hogy környezetbarát alapanyagokat használnak majd, szelektív lesz a hulladékgyűjtés és energiatakarékos a világítás.

ingatlanmagazin.com (via HetiValasz.hu), 2009. július 1.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr711293417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tammasibela 2009.08.10. 15:41:36

Ez bizony már nagyon ráférne a városra. Hiába sétálgatnak a rendőrök is nyugatinál pl, még mindíg fél az ember arra járni..


------------------------
medkit.hu

AvFel 2009.08.10. 22:14:37

@tammasibela: Azért az mondjuk kétséges, hogy önmagában a kamerázás mekkora visszatartó erővel bír/fog bírni.
süti beállítások módosítása