Veszprém - Az önkormányzatok többsége eltitkolja a közérdekű, ámde kényes adatokat és bár ez kötelességük lenne, kérésre sem szolgáltatják ki. A szomszéd megyék között Veszprém jó helyen végzett e téren.

Ez persze önmagában nem ok az elégedettségre, mivel megyénkben is egyetlen város, Tapolca felelt meg a civilek által vizsgált 31 szempontból 25-nek.

A három megyére kiterjedő felmérést a Reflex győri zöldszervezet végezte el a Csalán egyesület és a szombathelyi Kerekerdő alapítvánnyal közösen, a Norvég Alap támogatásával, hallottuk a minap a Reflex munkatársától, dr. Kalas Györgytől.

Három megyében 33 várost kerestek meg azzal, hogy bizonyos közérdekű adatok után érdeklődjenek. A városok harmada a törvény által előírt 15 napon belül válaszolt, egyharmada ezután, harmada pedig május óta nem reagált.

Utóbbit a Reflex jelzi az illetékes ombudsmannak. (Ha a civil kérdésekre nem adnak választ, bírósághoz lehet fordulni.) A civil kontroll ugyanis elengedhetetlen része az önkormányzatiságnak, alapja a demokráciának: mindenkinek alapvető joga, hogy tudja, mire, mennyit költ az önkormányzat.

Így például, hogy hány fővel működik, s ezeknek (összesen) mennyi bért fizet, a testület milyen munkákat rendel meg, mely utazásokra mennyit költ, stb.

A tapasztalat az, hogy ha az önkormányzat közzé is tesz közérdekű adatokat, a kényesebbeket mint a választott tisztviselők juttatásai elrejti. Az úgynevezett aktív információs joggal sem jobb a helyzet: honlapon kellene közzétenni 43 közérdekű adatot, hogy a felhasználó ingyen, gyorsan és névtelenül is hozzájuthasson.

Veszprémben 14 önkormányzat honlapját vizsgálta meg a Csalán, mondta dr. Szalay Tímea elnök, s az önkormányzatok fele még az előírt kötelezettség felét sem teljesítette.

A legjobb helyen Tapolca végzett, egyedüliként szem előtt tartva az esélyegyenlőséget, vakok számára is elérhetővé téve a weblapot. Őt követi Veszprém, Várpalota, majd Zirc.

Kalas György elmondta: információs jogból Veszprém teljesített a legjobban. A három megye 33 önkormányzatábóló egyébként csak Balatonfűzfő köszönte meg válaszlevélben, hogy a civilek foglalkoznak a témával.

Kalas György elmondta azt is, egy korábbi felmérésben a hivatásos zöldszervezeteket vették górcső alá ilyen szempontból, észrevetételeiket a zöld tárca mintegy fél éve nem kommentálta.

naplo-online.hu, 2009. augusztus 10.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr131303301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása