A tárolt adatok közül a "legintimebb" nem másolható ki, és csak az útlevéllel foglalkozó hivatal adhatja ki a kódot, amivel leolvasható. A biometrikus útlevél népszerű, sokan kérik: több illetéket kell fizetni érte, de ugyanannyi idő alatt kész lesz, mint a régi.

Az uniós előírások a belépéstől számított három éven belül tették kötelezővé a modern európai útlevél bevezetését a tagállamokban. A biometria egyébként csak annyit jelent, hogy az ember biológiai jegyei jelenjenek meg az okmányban, tehát a fényképes útlevél is tulajdonképp biometrikus - mondta a Gazdasági Rádió Üzletmenet című műsorában Pongrácz Tamás, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának főosztályvezetője.

Az új útlevélben azonban a fényképen és a biztonságot szolgáló elemeken túl megjelenik egy rádiófrekvenciás chip is, amelynek tartalmaznia kell azokat az adatokat, amelyek szerepelnek az útlevélben. A rádiókapcsolat segítségével közvetlen érintkezés nélkül is kinyitható a chip. Idén nyártól azonban két részre oszlik a chip tartalma, a személyes adatokon túl egy második, jobban védett, csak egy speciális kóddal megnyitható részben van az ujjlenyomat, a kódot pedig csakis a hivatal adhatja ki.

A biometrikus útlevél jogszabályi meghatározásakor kiérték az adatvédelmi biztos véleményét, és arra jutottak, hogy a lehető legjobban korlátozni kell az újjlenyomathoz való hozzáférést, ezt nem rögzíthetik semmiféle nyilvántartásba, csak leolvasni lehet, kimásolni nem, még a bűnügyi nyilvántartásba sem kerülhet az útlevélről. Az okmányirodákban viszont bárki ellenőrizheti, hogy az útlevélben szereplő ujjlenyomat valóban az övé.

Az tévhit, hogy az Egyesült Államokba csak ujjlenyomatos útiokmánnyal lehet beutazni, de az tény, hogy a vízummentes belépést a burgundi-vörös uniós útlevélhez kötik, de nem az ujjlenyomathoz, a régi kék útlevélhez viszont kell vízum.

Az új útlevél iránt már 170 ezren folyamodtak Magyarországon. Az egy évre kiállított okmány eljárási illetéke 2500 forint, az öt évre kiállítottaké 6000-7500 Ft-ra, a tíz évere szóló okmány illetéke 10 ezerről 14 ezerre nőtt. Eközben az előállítási költsége chipestül, mindenestül egészen pontosan 8514 forint. Ha belegondolunk, hogy a tíz évre szóló útlevelet csak az állampolgárok húsz százaléka kéri, és hogy az útiokmányt a gyerekek olcsóban kapják, a magyar állam nem szed be annyi illetéket, amennyibe a biometrikus útlevél kerül.

Gazdasagiradio.hu, 2009. december 9.

A bejegyzés trackback címe:

https://adatvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr521607662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása