A tárolt adatok közül a "legintimebb" nem másolható ki, és csak az útlevéllel foglalkozó hivatal adhatja ki a kódot, amivel leolvasható. A biometrikus útlevél népszerű, sokan kérik: több illetéket kell fizetni érte, de ugyanannyi idő alatt kész lesz, mint a régi.Az…

A sajtóban megjelent téves állításokkal szemben nem kell biometrikus útlevél az Amerikai Egyesült Államokba történő utazáshoz – áll az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium közleményében.Vízum nélkül utazhatunk az Amerikai Egyesült Államokba a bordó színű…

Többe kerül a jövő hét végétől az útlevél: az öt évre érvényes okmányért 25, a tíz évre szólóért negyven százalékkal kell majd többet fizetni, az illeték emelkedésének hivatalos magyarázata, hogy június 28-tól egy uniós rendelet szerint a biometrikus azonosítókat…

A szervezet azt szeretné, hogy ha az elektronikus igazolványokra vonatkozó közös európai uniós adatvédelmi stratégiát dolgoznának ki. Jelenleg minden tagállam eltérő megoldást alkalmaz.Az Európai Unió Hálózati és Információs Biztonsági Hivatala (ENISA) kiadta jelentését az…

Bár az osztrák parlament jövő januárban tárgyalja az ügyet, és sokan kritizálják technikai szempontból a biometrikus igazolványokat, szakemberek szerint az E-Pass bevezetése Ausztriában biztosra vehető.Az osztrák E-Pass követni fogja az Európai Unió ajánlásait, és Liese Prokopp…

Az Európai Unióban elsőként Németországban lesznek elérhetők a digitális személyazonosító adatok tárolására ellátott chippel felszerelt útlevelek. Az új útiokmányokat a tervek szerint a héten vezetik be.Otto Schily leköszönő belügyminiszter elégedetten nyilatkozott az…

Az Európai Unió illetékes bizottsága hétfői ülésén vita nélkül megszavazta, hogy a jövőben minden EU-állampolgár útlevelében két biometrikus azonosítót kell elhelyezni. Így a digitális fénykép mellett 2008-tól kötelezően az ujjlenyomatot is őrzi az útlevél. A…

Az Egyesült Államokban még az idén megjelenhetnek az első elektronikus útlevelek, amelyek az illetékesek reményei szerint meggyorsítják az azonosítást és megnehezítik a hamisítók dolgát. Az elektronikus útlevelek - más néven "okos útlevelek" - bevezetését tucatnyi…

Az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország belügyminiszterei támogatásukról biztosították, hogy digitális ujjlenyomattal és az arcfelismerést lehetővé tevő biometrikus azonosítókkal lássanak el valamennyi európai uniós útlevelet még…

Az adatvédelmi biztos elhamarkodottnak tartja a biometrikus azonosítókat tartalmazó mikrocsipes útlevelek kibocsátásáról szóló terveket - írja a Népszabadság. Péterfalvi Attila közölte: az új dokumentum bevezetéséhez legalább egy kötelező uniós jogszabályra vagy hazai…

süti beállítások módosítása