Berlin lopott adatokat használ az adócsalók lefüleléséhez - az ebből fakadó dilemmák felbolygatták a kedélyeket Németországban. Hazánk, ahol az évi ezermilliárd forintot is eléri az eltitkolt adó összege, még nem szembesült ilyen problémával.A minap egy rejtélyes idegen…

Miután az Alkotmánybíróság alkotmányellenesség miatt visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény lakóingatlanokra vonatkozó részeit, valamint a 242/2009. (X. 29.) Kormányrendeletet, az APEH elnöke elrendelte az…

A biztos szerint mindenki számára elérhetővé kell tenni azonosítás nélkül is, a felhasználókat pedig megfelelő módon kellene azonosítani.Jóri András adatvédelmi biztos kezdeményezi, hogy a vagyonadó-kalkulátor adatrögzítés és azonosítás nélkül is használható legyen. A…

Közérdekű adatnak minősül, ezért nyilvános az APEH kezelésében lévő, az egyes egyházak részére adójuk egy százalékáról rendelkezők száma. Akár megyei bontásban, felekezetek szerint, az adott megyében törvény alapján rendelkezésre jogosultak létszámával együtt is…

Az adóhatóság bekéri és az elévülési időn belül megőrzi a vagyonadó-kalkulátor használóinak adatait. Erre azonban nem az adózók előzetes regisztrálása vagy ellenőrzésre kijelölése, hanem a joghátrányok elkerülésének garantálása érdekében van szükség.Az APEH…

Az APEH elnökét, Szikora Jánost kérdezi a vagyonadó-kalkulátorral kapcsolatos adatvédelmi aggályairól az adatvédelmi biztos.Jóri András adatvédelmi biztos azt tudakolja az APEH elnökétől, hogy a hivatal milyen intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy a személyes adatokkal ne…

Dolgozhatnak a közszolgálatban, így az adóhatóságnál pszichiátriai kezelés alatt állók - ez derül ki Jóri András Független Hírügynökséghez pénteken eljuttatott állásfoglalásából. Az adatvédelmi biztos azért kezdett vizsgálódni, mert az APEH-nál a közszolgálati…

Az APEH adósainak nyilvánosságra hozatala nem sért jogszabályt az Alkotmánybíróság és az adatvédelmi biztos szerint.Bármilyen kínos is, de ha valaki, egy magánszemély 10 millió forinttal, vagy annál még több adóval tartozik, akkor könnyen az APEH honlapján találhatja bizonyos…

A közlemény szerint az APEH-ben előírás szerint rendszeresen végzett belső adatvédelmi ellenőrzése kedden derített fényt arra, hogy idén szeptember közepén a hivatal egyik dolgozója adótitoknak minősülő adatokat töltött le az APEH informatikai rendszeréről. "A…

Jogszerű a nagy összegű adóhiányt felhalmozók névsorának utánközlése, mivel az APEH is jogszerűen hozta nyilvánosságra az adatokat - foglalt állást Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos.A Népszabadság pénteki számában közzétette a kiemelten nagy köztartozást felhalmozók…

Törvényesen jár el az APEH, ha a személyi jövedelemadó vizsgálata során mind a vállalkozásból származó jövedelmek, mind az egyéb, vállalkozáson kívüli jövedelmek adókötelezettségét ellenőrzi és ennek keretében a vállalkozással kapcsolatos számlákról is…

Egyre többen fordulnak az adatvédelmi ombudsmanhoz az adóazonosító jel miatt. Az interneten terjed egy olyan táblázat, amely segítségével az adóazonosító jelből megállapítható a születés éve, hónapja és napja. A tízjegyű számot a születési dátumból több lépésben…

süti beállítások módosítása