Az Európai Unió tagállamai figyelmen kívül hagyták saját jogi szakértőiknek azon javaslatát, mely szerint vonják be az Európai Parlament képviselőit az Egyesült Államokkal kötendő új banki adatok továbbításáról szóló megállapodás tárgyalásába.A Tanács jogi…

Egy precedensértékű ügy kapcsán jelentősen emelkedhet a brit bírói gyakorlatban a személyiségi jogok megsértéséért megítélt kártérítési összegek felső határa.Jelentősen megváltozhat a személyiségi jogok megsértésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlat…

Bochkor Gábor a Tabu tévének fakadt ki, hogy nincs semmiféle kontroll hazánkban a bulvárlapok személyiségi jogokat tipró újságírói gyakorlatára. Pedig celeb lét legfontosabb eleme a médiajelenlét - mondja a médiakutató.Bochkor többek közt az kifogásolta, hogy nincs semmilyen…

Sziebert György, a BKV jogi igazgatója kijelentette, hogy bármit állapít meg Jóri András adatvédelmi biztos, a vállalat folytatja a járművek bekamerázását.Bántják a sofőröketSziebert és Jóri a köztévé péntek délutáni regionális műsorának stúdióvendége voltak. A…

Sem a BKV felügyelőbizottsága, sem Kocsis István nem hozza nyilvánosságra, mivel tisztázta az MVM szállodaügyében játszott szerepét a BKV vezérigazgatója. A felügyelőbizottság szerint személyes adatokról van szó, amiket csak Kocsis tárhat a közvélemény elé, maga Kocsis…

A Symantec kiadta a levélszemét-terjedésről szóló legfrissebb jelentését (pdf — a szerk.), amelyből kiderül, hogy a spammerek kedvence az utóbbi hetekben Michael Jackson és a Függetlenség napja volt.A levélszemetelők szép számban éltek vissza a Michael Jackson…

Egy felmérés szerint a vállalatok élén álló vezetők sokszor alábecsülik napjaink biztonsági kockázatait, ami a védekezésre nézve is hátrányos lehet.A Ponemon Institute az egyik legutóbbi felmérése során vállalati vezetőket kérdezett meg arról, hogy miként vélekednek a…

Kevés a spamek küldőit megregulázni, Jóri András ombudsman szerint adatvédelmi szempontból az is problémát jelent, hogy a központi nyilvántartó viszonylag egyszerűen eladhatja a polgárok személyes adatait, például direkt marketing cégeknek, politikai pártoknak.Jobban kellene…

A Dvdisaster alkalmazás segítségével hibajavító kódot helyezhetünk el optikai lemezeinken, így sérülés esetén sem vesznek el adataink.Mindenki tudja, hogy az optikai adathordozók csupán egy bizonyos ideig képesek megőrizni a rajtuk tárolt adatokat – ez idő elteltével pedig…

Az ellenállás miatt elhalasztják a számítógépekre kötelezően telepítendő trójai program alkalmazásba vételét.Már többször is foglalkoztunk a Kínában az elméletileg a hónap elsejétől minden PC-re kötelezően telepítendő webes blokkolószoftverrel, a Green Dam Youth…

Három távol-keleti vállalat tehető felelőssé a trójai programért.Tegnap írtunk a Sexy Space nevű trójai programról, amely botnetet épít mobiltelefonos (Symbian OS) környezetben. Craig Heath, a Symbian vezető biztonsági szakértője a malware kapcsán arról számolt be, hogy az OS…

A Tiger Lacke vezetősége 2003 elejétőlkezdve kamerákat szereltetett fel több helyiségben, munkahelyi e-maileket ellenőrzött, és adatokat gyűjtött arról, hogy az alkalmazottak milyen okból jelentettek betegállományt. A dolgozók a múlt hétig nem tudtak a megfigyelésről.Mindezt az…

Másfél hónapja tud az Apple arról a súlyos hibáról, amit az Independent Security Evaluators nevű informatikai cég munkatársai, Charlie Miller és Collin Mulliner fedezett fel az iPhone szoftverében. Az sms-rendszer rosszul kezeli a memóriát, ezt tudják kihasználni a támadók.Az…

Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzata nyílt közbeszerzést hirdetett (az előzményeket ld. itt — a szerk.) az Újhegyi lakótelepen 26 darab térfigyelő kamera telepítésére, majd azt követően bérleti jogviszonyban való működtetésére - a felhívás a szerdai…

A Las Vegas-i Black Hat kackerkonferencián mutatják be azt a módszert, amivel az sms-eket és mms-eket kezelő rendszer gyengeségeit kihasználva rendszerüzeneteket küldhetünk, és azzal manipulálhatjuk a címzett telefonját.A módszer elméleti alapjait két biztonságtechnikai kutató,…

Mivel közpénzről van szó, ezért nyilvánosságra kell hozni a rektorok fizetését az adatvédelmi ombudsman szerint - közölte az MTV Híradója. Az egyetemi és főiskolai vezetők állítólagos többmilliós havi fizetéséről sok sajtóhír is megjelent, a rektorok azonban nem hajlandók…

A kínai internet-szűrő program gyártója halálos fenyegetéseket kapott, és hackerek is megtámadták.A Jinhui Computer System Engineering munkatársai ebben a hónapban több mint 1000 zaklató telefonhívást kaptak, köztük halálos fenyegetéseket is, mondta el a cég menedzsere, Zhang…

Az adatvédelmi biztos kezdeményezésére a Büntető Törvénykönyv augusztus 10-től hatályba lépő módosítása a jogtalan haszonszerzési célból való adatkezelést bűncselekménynek minősíti (a blogon ld. itt — a szerk.).A törvénymódosítással lehetővé válik a…

Hiller Istvánhoz és az adatvédelmi biztoshoz fordul az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, mert úgy értesült a felvételizőktől, hogy miután megkapták az SMS-értesítést a felvételi eredményükről, egy újabb szöveges üzenetben kereskedelmi reklámot is kaptak a…

A közösségi oldalak népszerűvé válása új lehetőségeket teremtett a számítógépes bűnözők számára az internetezők személyes adatainak és pénzének ellopására, és a különböző vállalatok számára értékes információk megszerzésére.A cégek negyedének a…

Rendkívül veszélyes lehet a gyerekekre az internet - legalábbis ha a szülők nem tartanak be néhány óvintézkedést. A www.gyerekekaweben.hu oldal ezekre a veszélyekre hívja fel a figyelmet.Vírusok, kém- és trójai programok - az internet már messze nem az az egzotikus és békés…

A százéves háború negyedmillió katonájának személyes adataival gazdagodott a világháló két brit történésznek köszönhetően.Az Anglia és Franciaország közti háború 1337-ben kezdődött és 1453-ban zárult le. (Ez már a második ún. százéves háború volt a két királyság…

A HSBC-t 3,2 millió fontra bírságolták, mert rejtélyes módón eltűnt több ügyfelük személyes adata.A brit HSBC bank három divíziójára 3,2 millió fontnyi büntetést szabott ki a brit pénzügyi felügyelet az adatvédelmi előírások megszegése miatt - írja a Marketwatch. Az…

Robert Gibbs, a Fehér Ház szóvivője a napokban a CNN-nek és a LA Times-nak is elmondta, hogy a Fehér Ház gépein blokkolják a népszerű mikroblog-szolgáltatást, a Twittert.Gibbs riporteri kérdésre válaszolva, mintegy mellékesen jegyezte ezt meg, válaszából kitűnt, hogy ő maga…

A rektori minimumfizetés 927 ezer forint, a teljes jövedelem ennek többszöröse is lehet.A Magyar Nemzet keddi száma szerint Klinghammer István, az ELTE gazdasági tanácsának elnöke megelégelte a titkolózást és elárulta: Magyar Bálint ajánlása és Hiller István jóváhagyása…

süti beállítások módosítása