A kötelező mellett lesz választható tartalomszűrés is, ha jövő ősszel a parlament elfogadja a törvényjavaslatot. A tesztek sikeresek voltak.Az ausztrál szövetségi kormány készen áll az internethasználók egy része és jogvédő szervezetek által támadott, központosított…

A hosszadalmas jogi vita után a Fehér Házban elismerték, hogy a sokmillió e-mail megvan, csak elkeveredtek.Egy jogászcsoport és egy történelmi dokumentumok archiválásával foglalkozó társaság még 2007-ben beperelte az amerikai elnöki hivatalt, mivel informátoraik és kutatásaik…

Németország történetében először fordult elő, hogy közel 35 ezer személy egyazon céllal keresettel fordult az alkotmánybírósághoz: a még 2007-ben hozott terrorellenes lehallgatási törvény megváltoztatását akarják elérni azzal érvelve, hogy ez súlyosan vét az alkotmányban…

Kína ismét cenzúrával válaszolt a központi kormányzatot ért kritikákra, és blokkolta a hongkongi Sun Tv-hálózat sugárzását. A fellépést minden bizonnyal azok a beszélgetős műsorok váltották ki, amelyek nyíltan bírálták a kínai vezetést.A meghívottak több esetben…

A katonai szintű titkosító technológiákat fejlesztő izraeli cég provokálja a hackereket, és aranyrudakat ajánl annak, aki feltöri az algoritmusát. Az előző versenyükön nem volt győztes.250 ezer dollárra emelte hackerpályázata fődíját az izraeli Gold Lock biztonságtechnikai…

Az Emberi Jogok Európai Bírósága megvédelmezte a Financial Times, a The Independent, a The Times és a The Guardian című brit napilapok, valamint az ugyancsak brit Reuters hírügynökség jogát forrásaik titokban tartásához.A neves újságok azért fordultak a strasbourgi székhelyű…

Közérdekű adatnak minősül, ezért nyilvános az APEH kezelésében lévő, az egyes egyházak részére adójuk egy százalékáról rendelkezők száma. Akár megyei bontásban, felekezetek szerint, az adott megyében törvény alapján rendelkezésre jogosultak létszámával együtt is…

A provokációnak szánt kezdeményezés a közösségi oldalak jelenlegi gyakorlatának visszásságaira kívánja felhívni a figyelmet.(Infobulvár) "Nyűgözd le a barátaidat, bontsd a kapcsolatot" – így szól egy új weboldal, a www.seppukoo.com szlogenje, mely azt kínálja…

Hiába egyre óvatosabbak a felhasználók és egyre jobbak a védelmi eszközök, az adathalász levelek és weboldalak is egyre profibbak. A felmérések szerint minden kétszáz ügyfélből egy bedől az adathalászok trükkjeinek, és önként adja meg nekik a banki jelszavait.A böngészőkbe…

A CA szoftverbiztonsági cég arra figyelmeztet, hogy egy Zeus bot (Zbot) vírusváltozat megfertőzte az Amazon EC2 felhő-alapú szolgáltatáscsomagját, ahonnan személyes felhasználói adatokat igyekszik ellopni.A Zbot variáns a rendszerfolyamatokhoz (pl. svchost.exe) juttatja el kódjait,…

Zavarodottság a Facebook új privacy beállításai kapcsánwebisztan.blog.hu/2009/12/13/zavarodottsag_a_facebook_uj_privacy_beallitasai_kapcsanÚj FB privacy lehetőségek, stílusosan eldugvabardoczi.blog.hu/2009/12/11/uj_fb_privacy_lehetoseg_stilusosan_eldugvaFacebook…

A Toshiba bemutatta az új, StorE Art USB 2.0 hordozható merevlemezeit, amelyek a nagyobb biztonság érdekében titkosítással is védik a rajtuk tárolt adatokat.A Toshiba külső merevlemezei leegyszerűsítik a számítógép biztonsági mentését. A beépített rázkódásvédelem, a…

Az ENSZ Közgyűlése 1954-ben szavazta meg, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 1948. december 10-ei elfogadása után ezt a napot az emberi jogok nemzetközi napjának nyilvánítsa.Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglalták össze a klasszikus, a polgári államok…

Három helyen is megsértette az adatvédelmi törvényt a rászorulókat kedvező hitelnek álcázott lehetőséggel kecsegtető Group Saving Kft. - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő.A Fideszes honatya több ízben is foglalkozott már…

A cég elnök-vezérigazgatója vagy nem gondolta át, hogy mit is mond, vagy pedig megerősíteni kívánta azok vélekedését, akik aggódnak a Google viselkedése miatt.Az elmúlt napok Google-dömpingje szinte már idegesítőnek is hathat, nehéz feldolgozni ennyi bejelentést és új…

A tárolt adatok közül a "legintimebb" nem másolható ki, és csak az útlevéllel foglalkozó hivatal adhatja ki a kódot, amivel leolvasható. A biometrikus útlevél népszerű, sokan kérik: több illetéket kell fizetni érte, de ugyanannyi idő alatt kész lesz, mint a régi.Az…

Az európai uniós adatvédelmi biztos szerint sokkal szigorúbb szabályok alapján kellene működnie a kontinens rendőrségi adatbázisaihoz kapcsolódó új hivatalnak.Peter Hustinx hétfőn kiadott állásfoglalásában kitért arra, hogy az Európai Bizottság június 24-i javaslatában…

Egy friss ausztrál felmérés tanúsága szerint a világ legnagyobb közösségi oldalának felhasználói szinte bármilyen információt megosztanak magukról az ismerősnek hitt személyekkel.A Sophos biztonságtechnikai cég ausztrál munkacsoportja nemrégiben a világszerte mintegy 350…

Nagy vitát fog még kiváltani, hogy a Google egy eddig választható eszközt átminősített tilthatóvá: alapértelmezett lett a személyre szabott keresés.A Google december 4-én egy olyan szolgáltatás-kiterjesztést jelentett be, mely máris vitát kavart, s a jövőben akár még jogi…

Egy független fejlesztő véleménye szerint jailbreakelés nélkül is pont elég biztonsági kockázatot rejt a készülék.Biztonsági szakemberek eddig két iPhone-kártevőt detektáltak. Az ikee-féle kártevő egy kísérletező kedvű ifjú agyszüleménye, és inkább bosszant, mintsem…

Adatvédelemmel kapcsolatos aggályai miatt Magyarország Ausztriával és Németországgal együtt tartózkodott, amikor az EU27-ek belügyminiszterei hétfőn jóváhagyták a terrorizmus pénzügyi hátterének meggyengítését célzó EU-amerikai átmeneti megállapodást.Bár az egyezmény…

Elfogadta a pénzügyminisztérium az adatvédelmi biztos útnyilvántartásokra vonatkozó módosító javaslatát. Jóri András a hivatásbeli titoktartásra kötelezett egyéni vállalkozók, orvosok, pszichiáterek, magánnyomozók ügyfélkörének védelmében kezdeményezte a…

A Kingston hazánkban is hivatalosan bejelentette a Kingston DataTraveler Locker+ nevű, titkosítással ellátott pendrive termékcsaládjának legújabb tagját."Manapság, amikor a vállalatok egyre inkább csökkentik az informatikai eszközökre szánt költségkeretüket, ez az USB flash…

Az adóhatóság bekéri és az elévülési időn belül megőrzi a vagyonadó-kalkulátor használóinak adatait. Erre azonban nem az adózók előzetes regisztrálása vagy ellenőrzésre kijelölése, hanem a joghátrányok elkerülésének garantálása érdekében van szükség.Az APEH…

A jogvédők szerint elfogadhatatlan, hogy átláthatatlan a kormányszervek monitorozási és adatgyűjtési gyakorlata.Az Electronic Frontier Foundation (EEF) civil jogvédő szervezet tegnap közleményben tudatta, hogy Berkeley speciális jogi intézetével (Samuelson Law, Technology, and Public…

süti beállítások módosítása